Igen, a Szávay-ügyben Szávay István a legkevésbé érdekes. Szávay pontosan az és pontosan annyi, aminek és amennyinek látszik. Egy ócska kis bunkó, aki vagy leütött egy zsidó (annak vélt?) nőt (nőt!), vagy nem ütötte le, csak dicsekedett eme hőstettével. Hogy ne mondjam: hencegett. „Büdös zsidó”, „kampós orrú rohadék”, „a heftijét elferdítettem” – így szólnak a Szávay-féle mondatok, s azért egy pillanatra érdemes eltöprengeni azon is, miféle közeg lehet az, amelyben ez a hencegés, a dicsekvés tárgya, ahol ezzel lehet jó pontokat gyűjteni, kivívni a „bajtársak” elismerő vihogását, no hiszen…

„Adjon az Isten – szebb vécékefét!” Legyen mivel letessékelni a dicsekvőt. S persze azon is érdemes eltöprengeni egy pillanatra, milyen is ez a Jobbik-féle néppártosodás, amelynek során Vona a Spinoza-házban vall szerelmet Rangos Katalinnak, a karácsonyi kettőskereszt-állítások után hanukai kettős levlappal köszönti a köszöntendőket, míg Szávay a kert végében, a rötyi mellett zsidózik és heftiket ferdít el.
Igen, mindez megér egy gondolatot, de aztán vége.

Amikor úgy három éve megírtam a Tűrhetetlen című sorozatomat, amely nem szólt másról, mint Donáth Györgyről, Hóman Bálintról, Lukács Györgyről, Solomon Morelről és Zentai Károlyról, Incseli Szőts Andrásról és Korvin Ottóról, Ezra Poundról és Hamsunról vagy éppen a Nobel-díjas Hauptmannról, az akkori izraeli nagykövet, Ilan Mor lemondta Magyar Hírlap-előfizetését, és a fent emlegetett kocsonyás közeg hónapokig őrjöngött az „antiszemitizmus” miatt.

De ugyanezt játszották a Soros-plakátok miatt, annak ellenére, hogy Soros zsidóságáról a kutya sem beszél(t), csak ők, akik nem hajlandók felfogni, hogy Sorossal nem az a baj, hogy zsidó, hanem az, hogy egy cégéres gazember, akit hosszú élete során számos országból kitiltottak és számos országban adtak ki ellene elfogatóparancsot. De ez mit sem számít, ha lehet végre antiszemitázni meg rettegni – politikai megfontolások alapján.

Mert éppen ez a lényeg, és ezt kell most már felírnunk a kéményre: ennek a kocsonyás közegnek az antiszemitizmus, a zsidó érzékenység soha nem jelentett semmit, csak politikai furkósbotot, amit vélt vagy valós politikai érdekeik szerint lóbáltak a fejünk felett.

Egyszer idéztem a zsidó Karinthy Ferenc (Cini) naplójából egy bejegyzést, abból is évekig tartó hisztéria lett. A bejegyzés így szól, Karinthy 1967-ben vetette papírra: „Külön tanulmány a pesti zsidó újságírók, akiknek ugyan mindnek van rokona Tel-Avivban, de most olyan kéjjel gyalázzák Izraelt és a zsidókat, mint az őseredeti nyilasok.” Igaz volt? Persze hogy igaz volt. Azokban az időkben Izrael volt az ősellenség, és az arabokkal kellett jóban lenni.

Majd a rendszerváltás után egyik napról a másikra fordult a kocka, és ugyanezek naponta ezerszer leírták, hogy „az új, modern antiszemitizmus az Izrael-ellenesség”. Most ismét más világot élünk, most ismét a migráns arabokat kell rajongva imádni, és megint az Izrael-ellenességben véli megtalálni önmagát a „haladó” baloldal. És szomorkás felméréseket idéznek, miszerint minden ötödik magyar antiszemita, de Szávay nyugodtan zsidózhat, nem történik meg kivégzése a nyilvánosság erre szakosodott tereiben.

Úgyhogy szögezzük le: soha többé nem számít, hogy ezek mikor és miért antiszemitáznak. Mert ezek ugyanolyanok, mint Szávay.

Bayer Zsolt
Magyar Idők