Bár a női kézilabda-válogatott három vereséggel hangolt a franciaországi Európa-bajnokságra, a norvégiai felkészülési torna mégis hasznos volt. Hiszen jól védekezett a csapat világklasszis ellenfelek ellen.
Ez meg is mutatkozott a felkészülési tornán is, hogy a világ legjobb csapatai ellen 25 gól alatt tudtuk tartani őket. Mindenképp ez lenne a kulcs szerintem és ez az, ami nekünk nagy erőt adhat, hogy a védekezésünk jó és abból gyors gólokat szerzünk
- nyilatkozta a csapat kapusa, Bíró Blanka az Echo TV-nek.
A válogatott elsődleges célja, hogy továbbjusson csoportjából.
Nagyon jó lenne, hogyha az első négybe esetleg oda tudnánk kerülni az Eb-n. Persze ehhez olyan teljesítményt kell nyújtanunk végig, amit eddig nem sokszor mutattunk
- árulta el Lukács Viktória.
A mieink csütörtökön utaznak Franciaországba, ahol szombaton Hollandia ellen lépnek pályára, majd a horvát és spanyol válogatott vár a mieinkre a csoportkörben.