“Köszöntjük Önöket, mostantól a MOL Aréna Sóstó Stadionban.”
Jelentette be az új stadion nevét Ratatics Péter, a névadó szponzor ügyvezetője.
Az elmúlt évben arra a következtetésre jutottunk, hogy a csapat készen áll arra, hogy nemzetközi sikereket is el tudjon érni. Erre már több jel is volt és ez szerencsére már be is bizonyosodott, hogy ez így van. És ennek keretében most azt látjuk, hogyha már hazatér a csapat, akkor a stadion is kapja meg azt a nevet, hogy MOL Aréna Sóstó
- árulta el Ratatics Péter stábunknak.
A MOL Vidi FC három év után tér vissza Székesfehérvárra, immár tehát a MOL Aréna Sóstóban játssza hazai mérkőzései a bajnok csapat.
Azt kértük, hogy a Sóstó neve maradjon benne a névben. Köszönöm szépen mind a klubnak, mind pedig a MOL-nak, hogy ezt elfogadta és a MOL Aréna Sóstó azt gondolom, hogy mindent kifejez, amiről most ez a stadion és a stadion megújult környezete is szól
- nyilatkozta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere az Echo TV-nek.
A MOL Aréna Sóstót szerda este a MOL Vidi - Újpest mérkőzéssel avatják fel.