Dabrowski Norbert a mérkőzés előtt azt mondta, hogy szeretnék megnyerni hazai meccseiket a BL-ben. Ennek megfelelően az egriek szereztek vezetést Hosnyánszky Norbert révén. A magyar csapat viszont nem tudott meglépni, a bukarestiek többször is egyenlítettek. A félidőben Decker Ádám góljával még 5-4-es hevesi előnyt mutatott az eredményjelző.
A harmadik negyedben aztán légiósai vezérletével faképnél hagyta az Eger a Steauát. Nikola Murisics duplájával 9-4-nél először volt öt a két csapat között. Bár a vendégek részéről Fulea szépített, de Rasovics visszaállította az ötgólos különbséget. Az utolsó felvonásban csak egyet tudott hátrányából faragni a román együttes, így végül 13-9-re nyert az Eger és két mérkőzés után hibátlan hazai medencében.