Énekes és labdarúgóedző is vagy, van valamilyen sorrend a kettő között?

Nem tudnám egyiket a másik elé helyezni, amit éppen csinálok, abban szeretnék a legmagasabb színvonalon teljesíteni. Mindkét szakmában maximalista őrült vagyok. Ha színpadon vagyok akkor ott, ha stúdióban próbálok dalokat írni, akkor ott, ha pedig edző vagyok, akkor ott. Egyébként korábban nem gondoltam volna, hogy az összes edzői képzést végig fogom csinálni. 
 
Hozzátette, szükség van folyamatos készülésre, hiszen a labdarúgás rendkívül gyorsan változik, átalakulnak posztok, szituációk. 

A szakmaiság tehát nem ebben van, hanem abban rejlik, hogy mindezt milyen tartalommal töltik fel az edzők. Természetesen mindez játékosállomány függő.
 
Korábban nem gondoltad volna, hogy elvégzed az edzői képzést, aztán mégis megcsináltad. Mikor és hogyan változott ez benned?
 
A gyulai területi válogatottal a Moszkva-válogatott ellen játszottunk, itthon kikaptunk tőlünk, viszont visszahívták minket. A visszavágó idejére azonban tréner nélkül maradt a csapat, mert az edzőnknek infarktusa volt. Én helyettesítettem ebben a két hétben. A moszkvai visszavágót megnyertük és elkezdték kérdezgetni, hogy nem akarok-e ezzel komolyabban foglalkozni. A visszajelzések alapján nagy hatással voltam a játékosokra, motiváltam őket és felnéztek rám. Mégis azt válaszoltam, dehogy akarok én ezzel komolyabban foglalkozni. 
 
A másik történet, ami közelebb hozott az edzői hivatáshoz, az egy női futsal-torna, ahol néhány dalt énekeltem a szünetben, illetve díjakat adtam át. A torna utána két héttel felhívtak, hogy az edző felmondott és kellene valaki helyette. Meglepett a felkérés, se papírom, semmim nem volt. Azt mondták jók voltak a meglátásaim és nem is gondolták, hogy ennyire értek a labdarúgáshoz. A szekszárdi lányok szeretete pedig annyira jól esett, hogy végül meggyőzött a lelkem és belevágtam. 
 
Ezután kezdett megtetszeni, eldöntöttem beiratkozom az edzőképzésekre, amelyet azóta végig is jártam. A harmadik évben pedig kitaláltam, hogy a Ferencvárosnak nincs női focicsapata, bementem az akkori elnökséghez, nem kértem egy fillért sem, csak pályát és szerelést. Így építgettem fel lépésről lépésre a Fradi női labdarúgását. 

Az U17-es női válogatottnak is voltam a szövetségi kapitánya. Sikeresek voltunk, jó sok győzelmünk volt, nagyon jó volt itt dolgozni. A válogatottnál nem kell naponta gondokkal szembesülni, ha kértem valamit, az ott volt. Aztán érkezett egy más koncepcióban dolgozó kolléga, aki másokkal képzelte el a jövőt.
 
Ennek okán kicsit elege is lett a női futballból és úgy érezte az igazi kihívás az lenne, ha férfi csapatot irányíthatna. Kiemelte, a női és férfi labdarúgás két külön sportág, semmiképp sem szabad összehasonlítani. Másképp kell nézni, de ő mindkettőt tudja élvezni, értékelni.
 
Valóra vált álom helyett sokkhatás

 – idézte fel Hevesi Tamás. 
 
Nagyon várta már, hogy itt dolgozhasson, végre bemutatkozhasson az NB I-ben. Természetesen örült, de meglepődött, amiért őt választották. Utólag persze minden letisztult 

Életem első NB I-es mérkőzését eladták a játékosaim a hátunk mögött, nem tudott róla minden játékos és a szakmai stáb sem. Végre az álmaid első lépcsőfokához értél, amiért annyit tanultál. Valami gyanús volt, éreztem, kilenc forduló után pedig lemondtam. Rá három évre kiderült, hogy jók voltak a megérzéseim és kiderült a bundázás. 

 

Annyira lelki ember vagyok, hogyha arra járok nem tudok ránézni a REAC pályájára, nem tudnék bemenni. Kimosta a pozitív dolgokat és csak a negatívak maradtak meg - mesélte.

Rengeteget csalódtam már eddig is a futballban. Olyan neveltetést kaptam otthon, hogy a becsületesség, a tisztelet, a kitartás az alap. A férfi futballban viszont elképesztő milyen közeg van, vannak itt jó emberek, de nagyon sok köztük, aki alkalmatlan a feladatra. Tisztelet a kivételnek, de a labdarúgó közeg nagy részét az jellemzi, hogy a mának élnek, nem tesznek félre, nem gondolnak a jövőjükre. Furcsállom azt is, hogy az elmúlt években mindenkinek menedzsere lett, akár utánpótláskorú, akár felnőtt játékosnak. Ők pedig félrevezetik a szülőket és a játékosokat a realitás talajáról.

 

A Liverpool korábbi vezetőedzője Bill Shankly mondta: „mindenki azt mondja, a futball a minden, rájöttem nem az, annál sokkal több.” A futball ilyen az ember életében, még ebben a hulladék közegben is, hiszen ugyanúgy megy a bundázás a mai napig. 

 

Soha nem bánok meg semmit, hiszem, hogy minden valamiért van. Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. Velük egy időben négy csapat keresett meg, volt köztük NB II, NB III és megyei szintű is. Nem szeretek a volt klubról beszélni, de egyébként újra elvállalnám ezt a felkérést. 

 

Több odafigyelést igényel, de abszolút élhetünk aktív életet. Folyton mérjük a cukrunkat és nálam például mindig van édesség, ha esetleg leesik a cukrom. Állandó kontroll alatt vagyunk, a különbség csupán ennyi. A Real Madrid kiváló futballistája, Nacho, hozzám hasonlóan egyes típusú cukorbeteg mégis ott van a világ élmezőnyében. 

 

Örömmel mutatunk példát, attól, hogy valaki cukorbeteg még élhet ilyen aktív életet. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen a 16 csapatos Európa-bajnokságokon négyszer szereztünk ezüstérmet, egyszer pedig aranyérmet. 

 

Természetesen fejlesztem magam a futsalban is, mert a futballal együtt nagyon jól kiegészítik egymást, edzőileg is. Vannak dolgok, amik működnek a futsalban és ez átvihető a nagypályára is.

 

Igazából szinte csak negatív dolgok értek és igen gátol is valamelyest. Viszont szeretnék egy olyan ujjlenyomatot hagyni, amihez még dolgozni kell, nem tudtam végig csinálni, amit szeretnék. 

 

Szeretnék olyan klubhoz menni, ahol türelem, bizalom van és mindenki ugyanazt akarja. Ahol tiszta körülmények vannak, emberséget, tiszteletet mindenki felé. Külföldi mintával ellentétben, ha Magyarországon van 2-3 rossz meccsed edzőként, akkor már elkezd inogni a pad. 

De, hadd legyek ennyire naiv, hogy van ilyen klub, ahol lehet alkotni és sikereket hozni.

 

Rajzolódik valami egy NB II-es klubbal, de egyelőre nem szeretnék konkrétumokat mondani. De a lényeg az, hogy nem vette el a kedvemet, mert imádom a labdarúgást. 

 

Motivált vagyok, de nem tudom van-e olyan klub, ahol a tisztesség, becsület és a tisztelet is megvan. Ezek sokkal fontosabbak a pénznél, nem ez a hajtóerőm.  

Pontosan. Nem szeretném, hogy a játékosaim énekesként nézzenek rám. Nekik én az edzőjük, mesterük vagyok, akitől tanulniuk kell. 

Amikor edzőként dolgozom, akkor nyilván nincs olyan, hogy nem vagyok ott edzésen vagy meccsen. Ezekben az esetekben akkorra vállalok fellépést, amikor éppen szabad vagyok. 

 

Amíg az interjút készítettük, többen is felismerték Hevesi Tamást, de hogy énekesként vagy labdarúgóedzőként, annak az aránya döntetlen. Úgy tűnik tehát tényleg igaza van abban, hogy ez a két szakma igenis összeegyeztethető és mindkettőben lehet sikereket elérni. Labdarúgóedzőként számos negatív élmény érte eddig, de kitart és továbbra is motivált, hiszen imádja ezt.