Olasz-magyar koprodukció. Így jellemezhetnénk azt a két mérkőzést, amelyet a múlt héten játszott labdarúgó-válogatottunk a Nemzetek Ligájában. De nemcsak a győztes meccsekre igaz ez az állítás, hanem arra a nemrég megjelent könyvre is, amely a válogatott júniusban kinevezett szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a történetét meséli el. Az olasz szakember a könyvbemutatón elmondta, hogy éppen az álmait éli, és hazánkhoz nagyon kötődik.
Hat évvel ezelőtt érkeztem Magyarországra, és az első pillanattól kezdve otthon éreztem itt magam. Kezdetben a Honvéd csapatának és szurkolóinak köszönhettem ezt az érzést, de most már általánosságban elmondhatom, hogy érzem, hogy elismernek és szeretnek itt az emberek
- nyilatkozta az Echo tv-nek Rossi.
Az Olasz meló Magyarországon című önéletrajzi mű szerzőtársa Ch. Gáll András, a könyvben pedig nemcsak Rossi, hanem barátai és egykori munkaadói is megszólalnak.