A vendég Szolnok az első, a fehér mezes Fehérvár a negyedik helyről várta a rangadót, amely nagyon sokáig megjósolhatatlan volt, hogy melyik csapatnak sikerül megnyernie. Pedig eleinte a Szolnok szórta a triplákat, és gyorsan tíznél is nagyobb különbséggel vezetett, de ebből az első negyed végére öt, a nagyszünetre pedig csak három pont lett. Sőt, a Fehérvár előbb utolérte a vendégeket, majd a záró tíz perc előtt 51-50-re már a vezetést is átvette. Ám a Szolnokban volt még egy sebesség, az egyaránt 21 pontig jutó Vojvoda és Milosevics vezérletével az utolsó három percben egy 14-0-s rohamra is képes volt, és végül tízpontos különbséggel, 73-63-ra győzött.