A kék szerelésben játszó Fehérvár AV19 hazai pályán fogadta a listavezető Grazot. Már a mérkőzés elején elkezdtek potyogni a gólok, Hamilton révén már a második percben vezettek az osztrákok. A magyar csapat a harmad közepén Kóger emberelőnyből szerzett góljával egyenlíteni tudott. Az első harmad aztán mégis grazi vezetéssel végződött, újra Hamilton volt eredményes. Hiába kezdte jobban a második játékrészt is a vendég csapat vezetett már 6-3-ra is, a harmad vége a hazaiaké volt. Kóger és Hári találataival újra szoros lett a mérkőzés és már csak egy gól volt a vendégek előnye. Az utolsó 20 percben ugyan csak egy gól született, de az fehérvári volt, kiegyenlített a magyar csapat, így 6-6 után jöhetett a hosszabbítás.
A ráadásban ugyan emberelőnyben is támadhattak Háriék, de 27 másodperccel a vége előtt mégis a vendégek szerezték meg a mindent eldöntő találatot, Caito révén.
Így Fehérvár AV19-Graz: 6-7.