Angela Merkel karriertörténetét is Karinthy Frigyesnek kellene megírnia, mondjuk ezzel a címmel: A Wilkommenskulturtól egészen a senki földjéig. Sajnos Karinthy nincs már közöttünk, beszéljenek hát a tények.
Bár még egy ideig kancellár marad, Angela Merkel politikai pályafutása véget ért. Dicstelenül ért véget. És Angela Merkel pontosan ezt a dicstelen véget érdemelte. Pedig sokáig úgy tűnt, ő a legnagyobb át- és túlélő. Nagyjából attól fogva, hogy legfőbb mentorát és támogatóját, Helmut Kohl kancellárt hátba szúrta és elárulta, minden sikerült neki. És a sikerektől felbuzdulva tökéletesen elhitte önmagát.
Olyannyira elhitte önmagát, hogy nagyjából 2015 környékén azt is elhitte, ő maga Európa. S az egykori evangélikus lelkész lánya, aki apja kezét fogva szembe ment a forgalommal, és Hamburgból „átszökött” az NDK-ba, magáévá tette a mainstream liberális politikai credót, amely egyetlen célt ismert és ismer: megváltoztatni Európát, azt az Európát, amelyet az „őslakosok” Európának ismernek, és fogadnak el.
Angela Merkel talán joggal bízott abban, hogy a német társadalom olyannyira agymosott lett a második világháborút követően, olyannyira fogja lett a lelkiismeret-furdalásnak és a negyedik generáció óta mesterségesen adagolt bűntudatnak, hogy gyakorlatilag minden ellenállás nélkül le lehet majd tolni a torkán a Wilkommenskulturt is.
És kezdetben rendben is ment minden. A német társadalom bambán, sőt lelkesedve szemlélte önnön felszámolását, és az elvétve szót emelőket kövezték meg inkább. Sokáig jobban hitt a többség a hazug, félrevezető szólamoknak, mint a saját szemének. De Merkelék nem tudták, hol a határ. Vagy komolyan vették a legvadabb migránssimogatók propagandáját, miszerint nincsenek határok. Túlfeszítették a húrt.
Még az agymosott, súlyosan beteg német társadalom is torkig lett hirtelen, és az örök időkre hatalmon maradni látszó CDU–CSU-, illetve CDU–SPD-nagykoalíció elveszítette támogatottsága jelentős részét. Az a német társadalom, amelyikkel elhitették, hogy mindenki náci, aki nem hajlandó naponta rituális öngyilkosságra és önszembeköpésre önnön németsége miatt, ez a német társadalom szépen csendben átállt a másik oldalra. Többféle másik oldalra.
Az eszement libsik és anarchisták és alternatívok kiábrándultak a számukra teszetosza és nem elég határozottan öngyilkos merkeli politikából, a teljesen csendes többség pedig elkezdett átáramolni az AfD-hez, vagyis végrehajtotta a legnagyobb lázadást, amit egy beteg országban egy megnyomorított lelkű nép egyáltalán megtehet: a normalitást választotta.
Angela Merkel pedig most ott találta magát a senki földjén. Nem veszett el teljesen a támogatottsága, de olyan mértékben meggyengült, hogy az már nem maradhat következmények nélkül. Örökös hintapolitikája teljes csődöt mondott, a hesseni választások után leköszön a pártelnökségről, és bejelentette, nem indul többé kancellárként sem.
Mert éppen ide vezet a sok-sok árulás. Merkel nemrég még Orbánt oktatta európaiságból, demokráciából, nyitott társadalomból, szolidaritásból, miegymásból. Most szépen összecsomagol, és talán visszatér az egykori NDK-ba. Jelen állás szerint szintén felkészül a csomagolásra: Macron. A normális világ berúgta az ajtót…
Bayer Zsolt
Magyar Idők