Már egészen pici korában vízimádó volt, így aztán a szülei az uszodába vitték le két és fél évesen. Pedig az édesanyja kosarazott, az édesapja teniszezett. A Hajós Alfréd Sportuszodában tanult meg úszni, első edzője Szűcs Bea volt. Arról azonban szó sem volt, hogy őstehetségként tekintettek volna rá, sőt tizenkét esztendős korában komolyan fel is tették neki a kérdést, hogy akarja-e csinálni. Bár a közeget szerette, ő talán abba is hagyta volna, ha a szülei nem biztatják, hogy egyik napról a másikra mégsem adhatja fel. A serdülő országos bajnoki bronzérem után aztán felgyorsultak az események. Selmeci Attilánál lett ifjúsági Európa-bajnok a 100 méteres mellúszásban. De 1995 a nagy berobbanás éve volt, hiszen a bécsi felnőtt kontinensviadalon is felállt a dobogóra, méghozzá annak alsó fokára. Ami azonban ennél is meghatározóbb volt az életében, hogy a 4x100 méteres női vegyes váltóban együtt úszhatott az akkor már négyszeres olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinával (Klocker Edit és Lakos Gyöngyvér volt még tagja annak a négyesnek – a szerk.), és ott a dobogón, a példaképe mellett meg is fogalmazta magában, hogy ő is szeretne Egérhez hasonló nagy eredményeket elérni…

1996-ban, Atlantában Egerszegi ötödik olimpiai aranyát is begyűjtötte, miközben a még mindig csak tizenöt esztendős kislány 200 méter mellen harmadik lett a dél-afrikai Penelope Heyns és az amerikai Amanda Beard mögött. Egerszegi Krisztina abbahagyta, ő pedig átvette a képzeletbeli stafétát tőle. 1997-ben már 100 és 200 mellen is Európa-bajnok lett, majd meg sem állt hét kontinenselsőségig. 1998-ban, Perth-ben, első világbajnokságán már megtapasztalhatta, hogy milyen is nagy nyomás alatt versenyezni. Az időátállással is voltak gondjai, talán az izgalomtól a gyomra is rendetlenkedett, de elbírta az esélyesség terhét, és az amerikai Kristy Kowal és a szintén amerikai Jenna Street előtt megszerezte első világbajnoki címét 200 méter mellen, amelyet 2001-ben, Fukuokában egy újabb követett fő számában, továbbá egy bronzot is nyert 100 méteren. De akkor már megvolt minden, ami egy úszó pályafutásából nem hiányozhat, így talán élete legfelszabadultabb versenyzését láthattuk tőle, amolyan örömúszást a japán városban. 

Minden reggel ötkor kelt, hogy háromnegyed hatkor már a Kőér utcában kezdje róni a kilométereket a Kiss László, Turi György edzőpárosnál. Az első két óráról el is késett az iskolában, majd délután négy órakor jött az újabb edzésadag, hogy mire este fél nyolcra hazaért, szinte bezuhanjon az ágyba. Az élet lemondásokkal jár, de nem volt ideje mérlegelni. Egy hatalmas cél lebegett a szeme előtt 1999 szeptemberétől, amit sydney-i olimpiának hívtak. Már meg is fogalmazta magának, hogy győzni megy az ausztrál városba. Mégis, ha a 2000-es helsinki Európa-bajnokságon az 50 és a 100 mell mellett begyűjti a 200 méter aranyát is, szinte biztos, hogy nem teljesült volna a nagy álom. Az eltaktikázott 200 mell és az azzal járó ezüstérem ugyanis egy jó időben jött pofon volt versenyzőnek, edzőnek egyaránt. Újra át kellett gondolni, hogy miként is kell versenyeznie majd az ötkarikás játékokon. A feszültség az olimpia közeledtével persze egyre csak nőtt, hiszen mindenki tőle várta az aranyat. Ő azonban igyekezett a külvilágot kikapcsolni. Szeptember 21-én aztán ellőtték a 200 méteres mellúszás döntőjét. 100 méternél még az ötödik helyen fordult, 150-nél is ketten előrébb tartottak, mint ő. De aztán 180-nál elkezdett hajrázni és méterről méterre jött fel. Tán még 199 méternél is Kristy Kowal vezetett, de 200-nál már ő érintette elsőként a medence falát! 21(!) századmásodperc – ennyi döntött a javára! Csoda-e, hogy a dobogó tetején nem is sírt, hanem zokogott?! Persze Székely Éva óta tudjuk, hogy sírni csak a győztesnek szabad… 

Világéletében fontos volt neki a tanulás. Már az atlantai olimpia idején megtetszett neki az Egyesült Államok, és 2001-ben neki is vágott a nagy ismeretlennek. Olyan helyre akart menni, ahol egész évben nyár van, így esett a választás az Arizona Állami Egyetemre, ahol nem is érezhette magát egyedül, hiszen a magyarok közül az olimpiai bajnok Czene Attila is ott tanult. Túl a diplomán (marketing-kommunikáció szakon végzett), megismert egy másik világot, egy másik kultúrát és sokkal nyitottabbá vált az addig igencsak zárkózott fiatal hölgy. Itthon a Corvinus Egyetemen végezte a mesterképzést, közgazdász-szociológus lett. Közben pedig a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán is diplomát szerzett, most épp Ph. D. hallgató, miközben tanít is az egyetemen külföldi diákoknak. Az évek óta működő úszóakadémiájának a szakmai vezetője és a karrier coaching pálya vonzza leginkább. Az úszást 2008-ban hagyta abba. 2004-ben még ott volt Athénban, ahol Egerszegi országos csúcsát megdöntve lett negyedik 200 méter vegyesen a nyári ötkarikás játékokon. 2006-ban még sikerült a habot is feltenni a képzeletbeli tortájára, amikor hazai közönség előtt szerepelhetett az Európa-bajnokságon. A budapesti kontinensviadal ráadásul parádésan sikerült számára, mert nemcsak egy távon, hanem mindhármon (50, 100, 200 mell) bronzérmes lett a Margitszigeten, ahol megtanult úszni. Ráadásul miközben a dobogón elővette a – még az édesanyjától gyerekkorában kapott – magyar zászlót, amit mindenhová vitt magával kabalaként, ezúttal a lelátó is magyar zászlórengetegben pompázott. Az utolsó szám, az 50 méter előtt pedig megjelent lelki szemei előtt a 2004 szeptemberében elhunyt legendás edző, Széchy Tamás, akinek bár nem volt tanítványa, mindig volt hozzá egy-két jó szava. Neki is nyerte ezt a bronzot… 

Nincs hiányérzete, de miért is lenne?! Nagyon sok fantasztikus eredményt elérő élsportolóval ellentétben ő a civil életben is megtalálta a kihívásokat, a célokat. A kisfia már hétéves, és ha egyszer Gábor Dominik is úgy dönt, hogy nagy bajnok akar lenni, mindenben támogatni fogja. 

A Célfotó legutóbbi adásában az olimpiai bajnok úszóval, Kovács Ágnessel beszélgettem.

Kalapos Mihály

Teljes adás: