Kaposvárott született. Akár futballista is lehetett volna belőle, de röplabdaedzője rámenősebb volt. Az egyik hétvégén, amikor mindkét sportágban rendeztek tornát, inkább otthon maradt, mert egyik edzőjét sem akarta megbántani. Burcsa Tibor bácsi viszont az első nap után kopogtatott, mert hiányzott neki a tanítványa. Így dőlt el a sorsa tizenöt éves korában. Persze, nagyban segített az is, hogy az akkor mindössze 171 centi magas fiú egy év alatt több mint 20 centit nőtt. Tehetségét hamar bizonyította. Huszonegy évesen már bajnokságot nyert a Kaposvárral, majd még kétszer, időközben pedig a felnőtt válogatottba is meghívót kapott. Összesen 168-szor szerepelt a nemzeti együttesben. Ezekben az években a Kaposvár két csehszlovák idegenlégiósától tanult a legtöbbet, Jan Cifrától és Vladimir Pridaltól. Ő ugyanis nem magyar röplabdát tanult. Amit a mai napig nagy hibának tart, hogy a magyar edzők csak tapasztalatot tudnak átadni, nem tudást… Elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a ’80-as évek végén, a szöuli olimpián aranyérmes amerikai válogatott mérkőzéseit nézegette és elemezgette. Nem véletlen, hogy ütései sokakat Steve Timmons ütéseire emlékeztetette. Centerként kezdte, de egy sérülés is belejátszott abba, hogy négyesütő-nyitásfogadó legyen. Stefik Csaba, id. Grózer György, Lorenzo Bernardi – a példaképek is egy idő után külföldről jöttek. 

1994-ben aztán – mi tagadás – kinőtte a hazai bajnokságot, és a „magyar kalapács” külföldön folytatta. A német Dachau csapatánál aligha lehetett volna jobb választás. Nemcsak azért, mert 1996-ban Bajnokok Ligája-döntőt játszhatott a német együttessel (Bolognában későbbi csapata, a Modena állította meg a Dachaut a végső sikerért folytatott csatában), hanem azért is, mert Stelian Moculescu vezetőedző kezei alatt formálódott igazán világklasszissá. Hatvannégy ásznyitásával ma is csúcstartó a németeknél. Édesapja halála miatt csak 1997-ben tette át a székhelyét Itáliába, ahol három együttesnél is megfordult. A Forli csak azért kellett, hogy a játékjogával maga rendelkezzen és a sorsát is a kezébe tudja venni, mert – ahogy fogalmaz – vannak a játékosok és a töltelékek, és ő játékos akart lenni. Az is lett: JÁTÉKOS. A Modena csapatával eljutott a CEV Kupa-döntőig, a Cuneóval meg is nyerte a sorozatot 2002-ben. Már ez utóbbi együttesben játszott, amikor 2001-ben az olasz bajnokság legjobb játékosának is megválasztották. Ez különösen nagy kincs annak tükrében, hogy az itáliai a világ legerősebb bajnoksága volt akkoriban. Játszott még Japánban és Katarban is. Majd amikor Oroszország felé vehette volna az irányt, inkább hazajött. 

A modenai évek alatt (1998) született meg a lánya, Mercédesz, a cuneói esztendők során (2000) pedig a fia, Kevin Sydney. Mivel nem akart kimaradni a gyermeknevelésből, nem akarta, hogy gyermekei apa nélkül nőjenek fel, inkább hazajött a családjával együtt szülővárosába. Az ismételt kaposvári évek ennél jobban nem is sikerülhettek volna, hiszen 2007-től sorozatban ötször nyert bajnoki címet és Magyar Kupát, és közben már edzőként is kipróbálta magát. Sőt, 2008-ban felkérték a magyar válogatott szövetségi kapitányának is, de mivel elképzelései nem teljes mértékben valósulhattak meg, ezért önként vonult „száműzetésbe”. Mivel a lánya érdeklődött a sportág iránt, jobb helyre nem is vihette volna, mint Olaszországba, ahol a női utánpótlásvonalon szinte mindent elért edzőként, amit lehetett. U18-as csapata megnyerte a felnőtt Serie B bajnokságot is. 

Már két éve megkeresték az Újpest csapatától, az egyeztetés mostanra érett szerződéssé. Nem akart visszatérni a férfi röplabdához, mert azt mondja, itt sokkal nagyobb kihívás dolgozni. A női vonalon ugyanis a technika, a taktika még sokat számít, szemben a férfi erőjátékkal. „Megcélzod a holdat, és eléred a háztetőt” – fogalmazta meg sok évvel ezelőtt. Ma már tudjuk, hogy a háztetőnél tovább jutott. Hiányérzete lehet, hiszen ha olasznak születik, akkor ma olimpiai érem lógna a nyakában, de eredményeire csak büszke lehet, hiszen az utóbbi harminc év legjobb magyar röplabdázóját tisztelhetjük benne.

A Célfotó adásában Kántor Sándorral beszélgetek.

Kalapos Mihály

A Célfotó teljes adása