Sport
Benjam King nyerte a Vuelta negyedik szakaszát
2018-08-2819:35
Az amerikai Benjamin King nyerte a spanyol kerékpáros körverseny, a La Vuelta negyedik szakaszát. Az összetett versenyt továbbra is Michal Kwiatkowski vezeti, előnye azonban már csak 7 másodperc Nikita Stalnov előtt.  
A spanyol kerékpáros körverseny negyedik napján az eddigi legnehezebb szakaszt teljesítették a kerékpárosok. A 161,4 km hosszú távon két egyes kategóriájú emelkedő, és hegyi befutó várt a versenyzőkre.

Már néhány kilométerrel a rajt után, egy kilenc fős csoport meg tudott szökni a mezőnytől, bár akkor még senki nem gondolta, hogy ebből hazaérés lehet. A szökevények közül Benjamin King és Nikita Stalnov bírta a legjobban a tempót. Párszáz méterrel a befutó előtt Pierre rolland még utol tudta érni őket, ám előznie már nem sikerült. A véghajrában aztán King még tudott robbantani, így sima győzelmet aratott, ezzel elérve pályafutása eddigi legjobb eredményét.

Az összetett versenyt továbbra is Michal Kwiatkowski vezeti, 7 másodperces előnnyel. 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ