Előrebocsátom, hogy szerintem az országgyűlési képviselők munkája nehéz és felelősségteljes. Egyáltalán nem értek egyet azokkal, akik egy fillért sem adnának nekik, mondván: veszekedjenek a saját kontójukra, ne közpénzből. Ez csak tekintélyes vagyoni cenzus esetén működne, de Gyurcsányt akkor sem úsznánk meg.

Az üresen tátongó padsorok sem feltétlenül közveszélyes munkakerülők után sóvárognak, a képviselőknek ugyanis nem csak a Parlament épülete a munkahelyük. Szóval maradjunk annyiban, hogy jár nekik fizetés. Még akkor is, ha egyikük-másikuk teljesítményét figyelve inkább vele fizettetnénk meg az idegrendszerünkben okozott kárt. Nincs jobb megoldás, az ilyeneket ne tessenek legközelebb megszavazni!

De ha már jár a fizetés, teljes természetességgel merül fel néhanapján az emelés kérdése. Ne tévesszen meg senkit, hogy 2010-ben a pofátlan végkielégítések és a megnyomorító megszorítások ellentmondásos korszakát lezárandó a teljes közszférában be kellett fagyasztani a béreket.

Most, hogy sikerült elrángatni az ország szekerét a szakadék széléről, ahová a már említett balliberálisok taszították, sőt növekedési pályára állt a gazdaság, kiegyensúlyozottá vált a költségvetés, alapvető szükségletté vált a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, az egyenruhások, a tisztviselők, vagyis minden közszolga jövedelmének emelése. Beleértve a képviselőket is, akik szó szerint az utolsók a sorban. Hiszen amíg egyes területeken ötven százalék fölötti bérnövekedésről beszélhetünk, az ő esetükben ez 18,5 százalékot tesz ki a tervek szerint.

Apropó, tervek. Ne nevessenek ki, most nem hülyéskedek, csak a tegnapi híreket sorolom ugyanarról. Megemelik az országgyűlési képviselők fizetését, ám az MSZP nem ért egyet, és nem is szavazza meg, kürtölte világgá reggel az ATV. Ezt a párt elnökétől, Tóth Bertalantól tudták meg.

Majd kisvártatva megjelent a távirati iroda tudósításai között, hogy a Demokratikus Koalíción kívül valamennyi parlamenti párt támogatta a módosító javaslatot a törvényalkotási bizottságban. Majdnem valamennyi, mert később kiderült, hogy az LMP a távolmaradásával tüntetett. A DK hozta a formáját. Fölmerül viszont a kérdés: mi lesz most az igen gombot nyomó Harangozó Tamással, Hiszékeny Dezsővel, Varga Lászlóval? Szocialisták még? Vagy szakad ez a párt is?

Kicsit olyan ez az egész, mint a működjünk együtt, fogjunk össze, induljunk együtt lózungok ellenére kialakult totális káosz a balliberális oldalon. A hangzatos nyilatkozatok mögül állandóan kikandikál a teljes tanácstalanság mindennel kapcsolatban, aminek egy hazája sorsáért felelősséget érző politikust foglalkoztatnia kellene. Képzeljük el, ha ezekre az emberekre, akik a saját illetményükről sem tudnak egységes állásfoglalást kialakítani, rábíztuk volna a választásokon Magyarország sorsát! Vagy inkább ne képzeljük el…

Próbáljunk beletörődni, hogy bármilyen bumfordiak, bármilyen tehetetlenek, bármennyiszer teszik magukat nevetségessé, mégiscsak mi, magyarok választottuk meg őket is. Nyilatkozgassanak, döntsenek bármennyire is összevissza, még nekik is jár az a 18,5 százalék. Akkor is, ha ők maguk nem értenek vele egyet, aztán mégis megszavazzák. Vagy mégsem.

Magyar Idők - Gajdics Ottó