Most, amikor a napokban elköszöntél a magyar válogatottól, talán már bevallhatom Neked, hogy mindig is csodáltalak téged. Nemcsak a címeres mezben 233 mérkőzésen szerzett 1111 gólodért, nem is csupán játékintelligenciádért vagy éppen a szeretett sportágad iránti alázatodért, sokkal inkább hűségedért. Gyerekkorod óta ugyanis – amikor a nővéred hatására elkezdtél kézilabdázni – mindig is hűséges voltál. A klubcsapatodhoz, amelyben ma is játszol, a Győri Audi ETO KC-hez és a nemzeti csapathoz. Persze tudom, hogy Róth Kálmán nagyon fontos szerepet játszott az életedben, hiszen ő (is) formált azzá, aki lettél, akit aztán a pályán láthattunk. Hűséged azért is példaértékű, mert ma, rohanó világunkban egyre kevesebben vannak, akik egy életen át kitartanak egy klub mellett. 

Pedig hosszú út vezetett a 2005-ös első bajnoki címig és kupagyőzelemig, amit még tíz bajnoki aranyérem és tizenkét Magyar Kupa-elsőség követett, és még hol a vége… De a nemzetközi porondon még ennél is hosszabb és göröngyösebb volt az út, amely a 2013-as Bajnokok Ligája-győzelemig vezetett, amikor a norvég Larvikot az Ambros Martín vezette együttes idegenben és itthon is legyőzte a fináléban. Hétszer kellett veszítenie a csapatnak ahhoz, hogy nyolcadszor nyerjen egy nemzetközi kupa döntőjében. És tudod, annyi mindenki feladta volna már, továbbáll, elment volna egy olyan klubcsapatba, ahol sokkal könnyebben az ölébe hull a siker. Te viszont nem így tettél. Újra és újra felálltál a padlóról, mentél tovább a Neked kijelölt úton, és hittél benne, hogy egyszer majd sikerülni fog, mert sikerülnie kell! Tudom, persze néhányszor megfordult a fejedben, hogy úgy járhatsz, mint a döntőkkel örökké hadilábon álló argentin futballedző, Héctor Cúper. De nem! Annyi elveszített EHF-kupa-, KEK- és BL-döntő után 2013-ban jött az áttörés, és aztán 2014-ben, az első BL Final Fourban a budapesti Papp László Arénában sikerült az ismétlés is. A montenegrói Podgoricát – döntőre nem jellemző módon – 27–21-re vertétek meg. Az első és második fináléban is Te tetted fel az i-re a pontot, Te voltál az utolsó győri gól szerzője. 

Aztán a szülés után, Vincze Boldizsár érkezését követően visszatértél, és bebizonyítottad, hogy képes vagy újra világszínvonalon játszani és – a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímeához hasonlóan – vissza tudsz kapaszkodni Te is a csúcsra: 2017-ben hosszabbításos döntőben győztétek le a macedón Szkopjét 31–30-ra úgy, hogy a ráadásban 28–26 után a hétméteresből szerzett gólod jelentette azt, hogy eldőlt a mérkőzés sorsa. Az Arénában pedig már másodszor emelhetted magasba a kupát, összességében harmadszor. 

A válogatotthoz is végig hű maradtál, sohasem kerestél indokokat, kifogásokat, hogy lemondd a kerettagságot. Pedig olyan nagy divat lett ezt manapság megtenni. 2002 augusztusában a norvégok ellen mutatkoztál be a felnőtt nemzeti együttesben, a kétgólos győzelemmel végződött mérkőzésen ráadásul a két góloddal már akkor jelezted, hogy számolni kell majd veled. Aztán 2003-ban, a világbajnokságon magad is tapasztalhattad, hogy milyen apróságokon múlik olykor, hogy egy csapat a mennybe megy vagy a pokolba. A Mocsai Lajos irányította együttes hétgólos előnyről veszítette el a vb-döntőt. A vb-ezüst akkor is a legnagyobb sikered, ha akkoriban mindenki csak kudarcként beszélt róla. Nagyon fiatalként is nagyon sokat beletettél a közösbe. Hogy hibáztál Te is?! Igen, mert mindenki hibázik. Az egész csapat hibák sorát követte el azon a franciák elleni mérkőzésen. 

Voltál olimpián ötödik 2004-ben, Athénban, majd negyedik 2008-ban, Pekingben. A dél-koreaiak elleni bronzmérkőzésen viszont akkor sem nyerhettetek volna, ha azt a találkozót két hétig játsszátok. A döntőtől egy szabálytalan góllal megfosztott ázsiaiak ugyanis távozni akartak az ötkarikás játékokról a norvégok elleni meccs után. A még nagyobb botrány elkerülése érdekében pedig ki nem mondott, le nem írt, de eldöntött tény volt, hogy a Hajdu János által dirigált magyar együttes nem állhat fel a dobogóra. De hogy ne csak a kellemetlen emlékeket idézzem, 2004-ben a magyarországi Európa-bajnokságon sikerült bronzérmet nyerni, az oroszok legyőzésével. A szövetségi kapitány Kiss Szilárd a mai napig nem felejti ezt, mint ahogyan Németh Andrásnak is emlékezetes marad a 2005-ös világbajnokság, ahol a csoportmérkőzések során az olimpiai bajnok Norvégiát is sikerült legyőznötök, majd a bronzéremért zajló összecsapáson a Te hét góloddal (is) vertük Dániát 27–24-re. Ez az esztendő ráadásul kiválóan sikerült számodra, mert megválasztottak a világ legjobb kézilabdázójának. 

A sok sérülés után, a németekkel szemben elveszített vb-selejtezőt követően 2012-ben ennél jobban nem is sikerülhetett volna a válogatottbeli visszatérésed világversenyen, hiszen Karl Erik Böhn vezetésével ismét dobogóra állhatott az Európa-bajnokságon a magyar válogatott. A norvég szövetségi kapitány volt az, akitől talán a legtöbb pozitív energiát kaptad edzőid közül az évek során, aki képes volt olyan videomontázst összevágni, amelyben egyetlen játékos sem hibázott. Karl Erik Böhn, aki mindig győztesnek mutatkozott, csak súlyos betegségét nem tudta leküzdeni… Azon a házigazda szerbek elleni Eb-bronzmérkőzésen is győztetek, méghozzá hosszabbításban, 41–38-ra. 

 Tudom, persze joggal van hiányérzeted, hiszen több is lehetett volna ebben a pályafutásban. Azt is tudom, hogy nem így képzelted a búcsúfellépést, hogy egy világbajnokságon, a nyolc közé jutásért zajló mérkőzésen kikaptok, és éppen a franciáktól… De nem lehetsz csalódott, ha végiggondolod az elmúlt éveket, mert hatalmas karriert futottál be. Az pedig mindennél többet mond korszakos klasszisodról, hogy a válogatott 13-as számú mezét már soha senki sem fogja magára ölteni, mert visszavonultatták. 

A Célfotó adásában a vb-ezüstérmes, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázóval, Görbicz Anitával beszélgetek, aki arról is mesél, hogy párja, Vincze Ottó mennyit tudott neki segíteni karrierje során.