– Napjaink egyik meghatározó témája az Európát erősen érintő népvándorlás. Egyesek szerint a folyamat gazdasági és társadalmi szempontból is áldásos, kontinensünk óriási lehetőséghez jut a migráció­val. Mit mutatnak a számok, valóban óriási lehetőségről van szó?
– Ma is élnek azok a brüsszeli mítoszok, amelyek szerint az öregedő, csökkenő lakosságszámú és időnként munkaerőhiánnyal küzdő Európa minden kínjára a migráció a megoldás, vagyis a bevándorlás gazdasági növekedést hoz. Az elmúlt néhány év pontosan bebizonyította: a mítosz egyszerűen nem igaz. Mindenki előtt intő példa lehet Németország esete. A német állam 2016-ban 22 milliárd eurót – átszámítva 6500 milliárd forintot – fordított az akkor ott tartózkodó 1-1,5 millió bevándorló szociális ellátására. Az érintettek kétharmada azóta sem talált munkát, vagyis nagyjából azóta nem csinál mást, mint hogy az átmeneti szálláson várja sorsa jobbra fordulását. Ennek pedig leginkább az az oka, hogy az érkezők döntő többsége alulképzett, nyelvtudással nem rendelkezik, így pedig a beilleszkedése is kétséges. Utóbbi kapcsán megjegyzem: a jelek szerint a probléma az idő múlásával nem szűnik meg, sőt inkább fokozódik.
 
A nyugat-európai statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy a bevándorlók második és harmadik generációja egyáltalán nem találja meg számítását az adott országban, a munkanélküliség ezekben a rétegekben a legnagyobb.
 
– Milyen kiadásokkal számolhatna Magyarország, ha a kötelező kvótát az EU bevezetné? S mi adná a fedezetet?
– Vélhetőleg százmilliárdokat emésztene fel idehaza is a migránsokra költött összeg. Ezt a pénzt, jobb híján, a gazdaságfejlesztési programoktól és a családoknak, a hazai vállalkozásoknak címzett juttatásokból kellene elvonni, rá­adásul mindenféle számottevő gazdasági eredmény reménye nélkül. A migráció árát tehát a magyar adófizetők és a magyar vállalkozások fizetnék meg, mégpedig azonnal. Úgy vélem, a nyugati tapasztalatok alapján kijelenthető: nincs egyetlen gazdasági érv sem, ami a tömeges migráció elősegítse, a kötelező kvóták erőltetése mellett szólna. Mindezt egyébként Nyugaton is kezdik felismerni, nem véletlen, hogy pél­dául Franciaországban, Hollandiában és Németországban is vita kezd kibontakozni a migráció gazdasági hatásairól.
 
– Vitából itthon is akad bőven. Az ellenzék egyik sokat hangoztatott jelmondata például az, hogy az adórendszer igazságtalan, ezzel szemben ők azonnal igazságot szolgáltatnának. Tanulmányozta a balliberális adóötleteket?
– A legfontosabb megállapítás ez ügyben, hogy a kormányváltásra ácsingózó ellenzék jelenleg több pártból áll, s mindegyik mást akar. A közös pont, hogy szét akarják dúlni a jelenlegi adórendszert, de hogy mi lenne azután, arról már nincsen egységes elképzelésük. Annyi bizton állítható, hogy a jelenleg egykulcsos személyi jövedelemadót többkulcsossá tennék, vagyis visszahoznák a progresszív adózást. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy ilyen már volt idehaza. A szocialisták idején, 2010-ben az szja kétkulcsos volt, 17 százalékos volt a kisebb elvonás és 32 százalékos a nagyobb. Akkor bizony nem kevés adófizetőt érintett a nagyobb kulcs.
 
– Az ellenzék legfontosabb választóknak címzett ajánlatai között szerepel az is, hogy megadóztatják a gazdagokat és elvesznek bizonyos vagyonokat.
– Az adórendszer nem arra való, hogy az aktuális kormány megbüntessen különféle társadalmi csoportokat. Pedig bizonyosan büntetésként élné meg a társadalom, ha például általános ingatlanadót vezetnének be idehaza – a mai ellenzéki ötletek között van erre utaló elképzelés is. Ahogy minden bizonnyal rosszul érintene legalább negyedmillió kisvállalkozást, ha a hatalomra kerülő balliberális pártok eltörölnék a katát, vagyis a kisadózó vállalkozások tételes adóját. Az ötlet egyébként igencsak meghökkentő: az alacsony adóbefizetést megkövetelő és egyszerű adminisztrációt elváró katát éppen azért vezettük be, hogy a gazdaság legkisebb résztvevőinek megkönnyítsük a dolgát. Összegzésképpen azt mondhatom, az eddig nyilvánosságra került elképzelések alapján úgy fest, az ellenzék visszatérne a gyökereihez, a 2010 előtti viszonyokhoz. Adót emelnének, s kizárólag a bevételek újraosztására összpontosítanának.
 
– A hasonló elvek szerint működő gazdaságpolitika mintha nem járt volna különösebb sikerrel: 2008-ban pár lépésre volt csupán Magyarország az államcsődtől.
– Akármit is mondtak abban az időben Gyurcsány Ferenc kormányának tagjai és a szocialisták, csak a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és a Világbank közös hitele mentette meg az országot attól, hogy ne váljunk fizetésképtelenné. Az egy évtizeddel ezelőtti események felidézése egyébként igencsak időszerű, az ellenzékiek ugyanis a jelek szerint éppen olyan gazdaságpolitikát alakítanának ki, mint amilyen akkoriban volt. Annak idején nem a termelő vállalkozásokat és a munkavállaló állampolgárokat segítették, csak arra törekedtek, hogy pénzt szerezzenek az osztogató, segélyező politikához. Ezt két formában tették meg. Egyrészt minden lehetséges állami vagyont dobra vertek, az állam Mol-beli részesedésétől kezdve a Malévig vagy a ferihegyi repülőtérig. Másfelől annyi hitelt vettek fel, amennyit csak tudtak, a GDP-hez viszonyított államadósság a 2002-es 53 százalékról így szökhetett fel a 2010-es kormányváltásig 83,5 százalékra. A szocialisták idején az ország kölcsönből sem tudott növekedni, ma viszont kölcsön nélkül is növekszünk.
 
– A mostani kormánypártok milyen gazdaságpolitikát folytatnak, ha április 8-án újra bizalmat szavaznak nekik a választópolgárok?
– Ha újabb négy évre felhatalmazást kapunk, azt a gazdaságpolitikai irányvonalat folytatjuk, amelyet a mögöttünk hagyott nyolc esztendőben követtünk. Stabil, átlátható állami pénzügyek, a közvagyon növelése, a gazdaság bővülése, valamint az államadósság csökkentése fémjelzik ezt az irányvonalat. Ezek pedig lehetőséget adnak béremelésre és az adók csökkentésére.
 
– Beszéljünk ez utóbbi kettőről részletesebben is. Újabb négy év Fidesz–KDNP-kormányzás esetén a versenyszféra és a közszféra is számíthat béremelésre?
– Kezdjük a versenyszférával. A kormány 2016-ban hatéves bérmegállapodást kötött a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel. Ebben az állam azt vállalta, hogy ha a reálbérek évente legalább hat százalékkal nőnek, akkor két százalékpontos adócsökkentéshez jutnak a munkáltatók. Jelenleg 13 százalék feletti bérnövekedésnél tartunk, s a jelek arra engednek következtetni, hogy a hatszázalékos mértéket a következő esztendőkben is meghaladja a fizetések emelkedése. Az adócsökkentés hatalmas ösztönző tényező ez ügyben, miközben más gazdasági folyamatok – például az egyes gazdasági ágazatokban tapasztalható munkaerőhiány – is indokul szolgálnak a további béremelésre. A közszféra munkavállalói szintén számolhatnak havi juttatásuk növekedésével. Az utóbbi években bevezetett bérrendezést az elfogadott életpályamodellek szerint folytatjuk. Emellett – feltéve, ha a költségvetésből nem a bevándorlókat kell eltartanunk – újabb területeken, újabb szakmákban alakítunk ki életpályamodelleket.
 
– S mi a helyzet az adócsökkentéssel? Ez ügyben milyen lépések várhatók, ha nem lesz kormányváltás?
– Elsőként a vállalkozásokról beszélnék. A munkáltatók adója – a már említett hatéves bérmegállapodásnak megfelelően – tovább csökken, ha a bérek kellő mértékben nőnek. A tehercsökkentés nem csekély: az első évben, vagyis tavaly nagyjából 400 milliárddal mérséklődtek a munkaadók közterhei, idén kétszázmilliárdos összegről beszélhetünk, s a következő négy évre is hozzávetőleg ekkora éves adócsökkentésben részesülhetnek a munkát adó vállalkozások. Hat év alatt tehát 1400-1500 milliárd forintot hagyhat az állam csak a munkáltatóknál. A magánszemélyeknek eközben két adócsökkentési elképzelés hozhat megtakarítást. Az egyik az áfa mérséklése. A sertéshús, a csirke, a tej, a tojás, a hal, az internet és az éttermi étkezés forgalmi adója csökkent az elmúlt években, a további áfamérséklés lehetőségét folyamatosan vizsgáljuk, ez a költségvetés teherbírásának függvénye. Emellett a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsa is mérséklődhet, mégpedig egy számjegyűre.
 
– A mostani kormányzat több olyan intézkedést is hozott, amely a gazdasági szereplők helyzetét hivatott javítani. Miért fordítanak ilyen nagy figyelmet a vállalkozásokra?
– Ha a balliberális pártok és a polgári oldal gazdaságpolitikája közötti különbséget kellene megvilágítanom, azt mondanám: ők szemernyit sem törődnek a termelő cégekkel, csak a pénz elosztásának módjain gondolkoznak, miközben nekünk fontos, hogy egyre jobb körülmények között működhessenek a hazai vállalkozások. Az itteni gazdasági szereplők nélkül ugyanis nincs gazdasági növekedés, nincs munkahelyteremtés és nincs béremelés sem. A vállalkozások segítése nélkül csak az lehet, ami 2010 előtt volt: eladósodás, hanyatlás, csőd. Az újraiparosítási törekvésekkel összhangban indított hazai forrású támogatási programok révén idén több mint 38 milliárd forintnyi új beruházás jöhet létre az eddig megítélt mintegy 17 milliárd forint kormányzati támogatásból. Három program – a Nagyvállalati beruházási támogatás, a Beszállító-fejlesztési program és az Irinyi-terv ­iparstratégiai támogatási programja – révén összesen hatvanöt itthon működő vállalkozás kap támogatást kapacitásbővítő, technológiai és hatékonyságjavító ­fejlesztéseik megvalósításához. Kérelmek az ország minden térségéből érkeztek, s ez örömteli. Az nem lehetséges ugyanis, hogy csak a fejlett városokba, megyékbe érkezzen támogatás.
 
– Ön az egyik fejlett helyen méreti meg magát vasárnap, a főváros II. és III. kerületében indul egyéni jelöltként. Szoros verseny van kilátásban?
– A választók meghozzák majd döntésüket, s a többség által megfelelőnek tartott jelölt jut be a törvényhozásba. Bizakodásra három tényező ad okot. Egyrészt nem vagyok ismeretlen a választókerületben, 2014-ben egyszer már bizalmat szavaztak nekem a helyiek. Ezt igyekeztem is megszolgálni: az elmúlt négy év eredményei között említhetem meg, hogy a körzet valamennyi egészségügyi intézményében sor került beruházásra, fejlesztésre, miközben számos oktatási, kulturális és sportberuházást is elindulhatott. Harmadrészről nyomós szempont lehet, hogy az elmúlt négy évben több mint 400 helyi rendezvényen vettem részt. Nem voltam rest és találkoztam a helybeliekkel, vetélytársaim ugyanezt nemigen mondhatják el magukról.
 
– Összességében mit vár a választástól?
– Abban bízom, hogy a polgárok az én választókerületemben és minden más helyszínen felismerik a különbséget az indulók ajánlatai között. Bevándorlók, nemzetközi érdekek, megszorítások, privatizáció – ezt lehet várni a mai ellenzéktől. Határvédelem, nemzeti érdekek szolgálata, adócsökkentés, béremelés – ezt kínálja a Fidesz–KDNP. A különbség, úgy hiszem, nyilvánvaló.

Magyar Idők