Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: A hatékony közigazgatás erősíti a versenyképességet
2018-04-0414:52
kef, varga, mihály, hatékony, közigazgatás, erősíti, versenyképesség
A hatékony közigazgatás erősíti a versenyképességet, az eddig elért eredmények a jövő növekedésének alapjait teremtették meg - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) Irányító és Logisztikai Központjának átadásán.
A KEF irányításáért is felelős miniszter kiemelte:

az intézmény hatékonyabb munkát végezhet azzal, hogy központja korszerű telephelyet kapott, emellett a Jedlik Ányos program keretében megvásárolt 100 elektromos járműből 70 a KEF működését segíti.
A miniszter ismertette, hogy a kormány központi logisztikai és beszerző szervezeteként a KEF feladata a minisztériumok munkakörnyezetének biztosítása és az ehhez szükséges infrastrukturális háttér megteremtése, csaknem 2 ezer állami és önkormányzati intézmény számára biztosít központosított közbeszerzést járművekre, informatikai és irodai eszközökre, emellett a minisztériumi háttérintézmények átszervezése során gondoskodott az érintett ingatlanok hasznosításáról vagy értékesítéséről.

A felesleges szabályok kivezetésével, az elektronikus ügyintézés kiterjesztésével, a kormányablakokkal és az ügyfélközpontú szemlélettel közelebb került az a cél, hogy az átláthatatlan bürokráciát gyors és könnyen elérhető szolgáltatások, felelősen gazdálkodó államigazgatás váltsa föl
- mondta Varga Mihály.

Hozzátette: a KEF vezető szerepet játszik a körülményes ügyintézés lebontásában és a hivatali újítások bevezetésében, ezzel a minisztériumok munkáját is megkönnyíti.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ