Hol volt, hol nem volt, ha nem is az Óperenciás-tengeren túl, de legalább is a Mecsek alján élt egy fiú, aki már négy esztendősen korcsolyabajnok akart lenni. Persze azért, mert megtetszett neki az a sportág, amit idősebbik bátyja művelt. A szülei azonban attól féltették, hogy majd hamar ráun a korizásra, ezért csak hat évesen engedték meg neki, hogy jégre lépjen. A sebesség és a versenyszituáció vonzotta, Balázs volt a példaképe, de persze szerette volna nála jobban csinálni. A nagy cél érdekében Pécsről Budapestre költözött, ahol nem kallódott el, mert az edzéseknek és a versenyeknek élt. Közben Balázs karrierje egy sérülés miatt kettétört, pedig Salt Lake Cityben még ott volt az ötkarikás játékokon. A legkisebb fiú viszont rohamtempóban fejlődött. Alig múlt tizenhat esztendős, amikor 2006-ban, élete első téli olimpiáján – mindenki csodálatára – ötödik lett 1500 méteren. Ez akkor huszonhat év legjobb magyar eredménye volt. Faltörő kosként ment előre, junior vb érmeivel, Európa-bajnokságokon elért dobogós helyezéseivel, később világkupa-elsőségével sorra sporttörténelmet írva. 2009-ben, Torinóban (ahol első olimpiáján is versenyzett) a kontinensviadalon, valamennyi távon érmet szerzett, 500-on ezüstöt, 1000-ren, 1500 méteren és összetettben bronzérmet. 

Bár soha nem adta fel, azért Vancouver után, második olimpiáját követően erősen elgondolkodott, hogy mennyi értelme van úgy csinálnia, hogy a körülmények fényévnyire vannak a vetélytársakétól. Amikor állt a Gyakorló Jégcsarnokban a víz, joggal érezte úgy, hogy felesleges elutaznia az Európa-bajnokságra, hiszen aratni is csak vetés után lehet. Nagyot változott a helyzet, amikor a korcsolya, így a rövid pályás gyorskorcsolya is kiemelt sportág lett és hazánkba érkezett a kínai edző, Lina, aki hitt benne is és abban is, hogy el lehet majd világraszóló eredményeket érni. A Liu testvérek felbukkanásával pedig – akik kínai apától és magyar édesanyától származnak – csak tovább erősödött a sportág. 

A Burján Csabával kiegészült váltónak már Szocsiban is ott lett volna a helye, de egy igazságtalan és nem túl sportszerű döntés megfosztotta a négyest az ötkarikás indulástól. Az elmúlt négy évben aztán már sorra születtek a nagy eredmények: vb-ezüst, vb-bronz, világkupa-elsőség, de az igazán nagy siker még váratott magára. Ezúttal a szerencse is a magyar csapat mellé szegődött, amikor kijutott a phjongcshangi téli olimpiára. Ott aztán Dél-Korea mögött a második helyen be is jutott a döntőbe. Majd következett kilenc kemény nap, amikor mindennap meg kellett küzdeniük a fiúknak saját magukkal. Mert bár a négy közé jutással mindenki elégedett volt, ők tudták nagyon jól, hogy ennél többre képesek. Amikor február 22-én a döntőben Dél-Korea kicsúszott, már sejteni lehetett, hogy valami olyasmi fog történni, ami korábban soha. Amikor pedig pár körrel a vége előtt Kanada az élre állt, már csak Liu Shaolin Sándor mesteri előzése kellett az aranyhoz. A kínaiak utolsó embere hiába jött rettenetesen a végén. Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor, Burján Csaba – örökre összeforrt a nevük. Megszerezték Magyarország első téli olimpiai aranyérmét!

A Célfotóban a csapat rangidősével, a negyedik olimpiáján szerepelt Knoch Viktorral beszélgetek. A műsorból az is kiderül, hogy a huszonnyolc éves sportember – aki már négy esztendősen megfogalmazta célját – folytatja-e pályafutását vagy abbahagyja. Várom Önöket!

Kalapos Mihály

A Célfotó teljes adása: