Cover
Gazdaság
Varga Mihály cáfolja, hogy nincs elegendő munkaerő a gazdasági növekedéshez
2018-03-2620:35
migráció, gazdaság, Varga Mihály
Nem igaz, hogy nincs elegendő munkaerő a gazdasági növekedéshez, csak azok szerint van kevés, akik bevándorlókkal oldanák meg a munkaerőhiány kérdését a nyugati országrészen - hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn, Balatonfűzfőn, a Nekünk Magyarország az első című országjárás keretében. Varga Mihály Kontrát Károly országgyűlési képviselőjelölt fórumán, mintegy 150 ember előtt kiemelte: vannak még munkaerő tartalékok az országban, erre példaként említette a női foglalkoztatás bővítését, a közfoglalkoztatottak további visszavezetését a munkaerőpiacra, vagy a szépkorúak számára szövetkezeti formában biztosított nyugdíj melletti munkalehetőséget.
A miniszter megemlítette még a munkavállalók mobilitását, amit a kormány a munkásszállót kialakítani szándékozó önkormányzatok vagy cégek támogatásával igyekszik biztosítani. Mint mondta, Kelet-Magyarországon magasabb a munkanélküliség, onnan szeretnék a munkaerő áramlást elősegíteni a nyugati régiókba. Varga Mihály szerint hazánknak közép- és hosszútávon két nagy kihívással kell szembenéznie: az egyik a népességcsökkenés megállítása a gyermek- és családvédelmi támogatásokon keresztül, míg a másik a migráció kérdése, ami "olyan társadalmi, népesedési problémákat hozhat, amit sem Franciaország, sem Németország nem tud megállítani". 
Úgy vélte, ezekre a problémákra csak a jelenlegi kormánypártoknak van megoldása. A miniszter emlékeztetett arra, hogy egymillió új munkahelyet ígértek tíz év alatt és jó úton járnak: a nyolc évvel ezelőtti 3,7 millió helyett ma már 4,45 millió magyar dolgozik.
Szintén az ígéreteik között említette az adóbevallások kérdését: 2017-ben 4,5 millió magánszemélynek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítette az szja-bevallását, ezt szeretnék a vállalkozásokra is kiterjeszteni. 2018 nyarától elektronikus számlát fognak kérni minden cégtől, mert el kívánják érni, hogy előbb az adóbevallások, majd 2022-től az összes adóügyintézés papír nélkül működjön a NAV-nál. 

Varga Mihály terveik közé sorolta az uniós átlagot meghaladó gazdasági bővülés fenntartását, a deficit nélküli költségvetés benyújtását a Parlamentnek 2020-tól, illetve a munkaadói járulék 11,5 százalékra csökkentését szintén 2020-ra. A tárcavezető hangsúlyozta: hazánknak szüksége lenne 3-4 olyan magyar márkanévre, amiről külföldön is azonnal eszébe jut az embereknek Magyarország. Példának hozta fel az Ikarus autóbuszokat, a Tungsram lámpákat és fényforrásokat és a Medicor orvosi eszközöket.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ