Cover
Gazdaság
Fazekas Sándor: Garantált a magyar gazdák termelési biztonsága
2018-03-2006:29
Magyarország sikeresen megvédte a magyar gazdák érdekeit a közös agrárpolitika jövőjéről szóló tanácsülésen, az uniós agrárminiszterek ugyanis olyan döntéseket hoztak, amelyek a magyar gazdák számára is kellő pénzügyi hátteret és termelési biztonságot nyújtanak - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Brüsszelben, az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának ülését követően.
Hangsúlyozta, fontos eredmény a területalapú támogatások megvédése is. Magyarország számára elengedhetetlen, hogy ténylegesen azok kapják a támogatásokat, akik a földet művelik - tette hozzá. Kitért arra is: magyar szempontból fontos volt, hogy a vidékfejlesztési támogatásoknál a beruházásokra kellő pénz álljon rendelkezésre.

Fazekas Sándor kiemelte, a hétfői tanácsülés eredménye az is, hogy a vidékfejlesztés kérdései közé nem került be az az előírás, hogy a migrációval összefüggésben is fel lehessen használni az agrártámogatás forrásait. A későbbiek során, a rendeletalkotás folyamán még oda kell figyelni, hogy ez így is maradjon - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy eredményes megbeszéléseket folytatott az édesvízi aquakultúra támogatásáról, az édesvízi haltartásról, ugyanis a közös agárpolitikában megújul az Európai Unió halászati politikája is. E tekintetben Magyarországnak másik három tizenhárom tagállam mellett az az érdeke, hogy az édesvízi haltartásra és tógazdaságra többet lehessen fordítani - közölte. Ez egyúttal környezet- és természetvédelmi jelentőségű is, ugyanis a halastavak víztározásra, árvízvédelemre is alkalmasak, valamint a védett madár- és állatfajoknak is megfelelő környezetet biztosítanak.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ