Cropped landscape
Gazdaság
Plusz-mínusz: Visszaélésekhez vezethet az adómentes minimálbér
2018-03-1406:30
egykulcsos szja, minimálbér, adómentes, társasági adó
Azt a fajta szociális gondoskodást, amelyet hiányolnak a szakszervezetek, azt meg lehet valósítani az egykulcsos adórendszeren belül is. Az állam meg tudja találni azokat az újraelosztási módokat, hogy az alacsonyabb bérű munkavállalókat kedvezményezze - jelentette ki az ECHO TV Plusz-mínusz című műsorában Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke mindezt arra reagálva mondta, hogy az ellenzéki pártok a minimálbér adómentessé tételével, a többkulcsos adórendszer visszaállításával továbbá a társasági adó felemelésével kampányolnak. 
A minimálbér adóköteles kell maradjon
– szögezte le Dávid Ferenc. 

A VOSZ elnöke szerint nem helyes egy mozdulattal kivenni 1,2 millió embert az adózás hatálya alól. 
Mint mondta, ezzel azt üzennék nekik, hogy nem kell részt vegyenek a közteherviselésben. Érvelésben jelezte, hogy a munkabért az adó különbözteti meg a juttatásoktól, szociális támogatásoktól, segélyektől.

Ha a minimálbér adómentes lesz, akkor véleménye szerint tömegével fognak az egyéni vállalkozók bejelentkezni ebbe az adózási formába, és ez nem helyes. 
Nagyon jó cél, hogy minél többen vegyenek részt a közteherviselésben, materiálisan is. 
Ez egy üzenet is: aki dolgozik, az adózik
– tette hozzá. 

Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke másként látja. Szerinte nem igaz az az állítás, hogy a minimálbér adómentessége esetén kivonnának 1,2 millió embert az adózás alól, mert forgalmi adót a fogyasztáson keresztül ők is fizetnek. Szerinte a kampányígéretek nem arról szólnak, hogy az érintettek nem fizetnének szja-t, hanem arról, hogy más szociális transzfereken visszakapják ezt a lehetőséget. 
A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Plusz-mínusz
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ