Cropped landscape
Gazdaság
Varga Mihály: Tovább kell bővíteni a Kárpát-medencei gazdasági együttműködést
2018-03-1212:20
A kormány célja, hogy a Kárpát-medencében olyan gazdasági tér alakuljon a befektetések és üzleti kapcsolatok erősítése révén, amely belátható időn belül eléri a nyugat-európai országok gazdasági integrációjának szintjét - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kárpát-medencei Gazdasági Konferencián és Kiállításon hétfőn Budapesten, a tárca közleménye szerint. 
Hozzátette: a béremelésre és adócsökkentésre épülő gazdaságpolitika eredményes volt, olyan bővülést ért el a magyar gazdaság az elmúlt időszakban, amelynek köszönhetően Magyarország újra felzárkózott a közép-európai országok teljesítményéhez. 
    
A tárcavezető az elmúlt időszak eredményeiről szólva elmondta: a kormány intézkedéseinek köszönhetően az ország külső adóssága gyors mértékben csökken, az államháztartási hiány is stabilan alacsonyan, 2 százalék körül alakul, emellett az adósságráta is jelentősen mérséklődött. A miniszter kitért arra is, hogy Magyarország felzárkózása a fejlettebb tagállamokhoz számottevően gyorsult, és nemcsak a tavalyi, hanem az elmúlt években is jelentős mértékű a magyar gazdaság bővülése. Ennek eredményeképp Magyarország GDP-je 2017-ben több mint 20 százalékkal haladta meg a 2010-es év eleji szintet, illetve közel 14 százalékkal múlta felül a 2014-est - tette hozzá. 
    
A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági növekedéssel párhuzamosan, a kormány támogató politikájának is köszönhetően Magyarországon a munkaerő-piaci folyamatok alakulása is kedvező volt az elmúlt években. A hatéves bérmegállapodás eredményeként 12,9 százalékkal emelkedtek a bérek, és a rendszerváltás óta nem látott, 4 százalék alatti szintre mérséklődött a munkanélküliség, 70 ezer fővel tovább nőtt a foglalkoztatás - folytatta a miniszter hozzátéve, a kormány feladata stabilabbá és tartósabbá tenni ezt a növekedést. 
    
A magyar gazdaság eredményeiben nagy szerepe volt a kormány gazdasági növekedést támogató intézkedéseinek, így az adócsökkentéseknek, a munkavállalást támogató lépéseknek és az ipari termelés erősödését szolgáló programoknak is - tudatta Varga Mihály. Az adócsökkentés eredményeiről elmondható, hogy mára Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó egész Európában. Az ipari termelés fejlődését szolgáló programok pedig a termelékenység javítását, a megfelelő szaktudással rendelkező munkavállalók arányának, valamint számának emelését és a kis- és középvállalkozások megerősödését célozzák - mondta a tárcavezető. 
    
A magyar kormány ugyanakkor nemcsak az országhatáron belül, hanem az azon kívül élő magyarság gazdasági előrejutásában is érdekelt, ezért lehetőséget kell teremteni arra, hogy a Kárpát-medencei vállalkozók az eddiginél eredményesebben vegyenek részt a piaci versenyben. A Magyar Nemzeti Kereskedőház fontos szerepet tölt be ebben a munkában a határokon átívelő magyar-magyar gazdasági kapcsolatok erősítésével és a Magyarország és a közép-európai régió országai közötti együttműködés ösztönzésével - húzta alá Varga Mihály.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ