„ Harmónia, béke és a szenvedély mely összeköt minket. Ezek voltak a főbb jelmondatok itt a téli paralimpia megnyitóján Phjongcshangban az olimpiai stadionban. Erről beszélt például a nemzetközi paralimpiai bizottság elnöke Andrew Parsons. Ilyenkor eltörlődnek a határok az épek és a fogyatékkal élők között.
Ennek jegyében itt volt a stadionban Thomas Bach is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is, és ennek a jegyében gyújtották meg az olimpiai lángot is hiszen ott volt két sportoló, két curlinges egyikőjük ezüstérmet szerzett Dél-Koreának a téli olimpián. A másik pedig arra készül, hogy megtegye ugyanezt kerekes székes curlingben itt Phjongcshangban.
A magyar csapat zászlaját Balogh Zsolt hozta, aki egy vak alpesi síelő, mellette pedig most is ott volt Bocsi Bence. 49 sportág 600 sportolója vonult fel, Észak-Korea először vonult fel a paralimpián és a két Korea közeledését jelezte az is, hogy egyszerre hozták be a stadionba az olimpiai lángot, egy észak-koreai és egy dél-koreai sportoló. Az oroszok ezúttal sem vonulhattak fel a saját zászlójuk alatt, magát az eseményt pedig Mun Dzsein nyitotta meg a Dél-Koreai köztársaság elnöke."
Perjési Tamás, Phjongcshang, Dél-Korea