Visszatér sérülését követően Radó András, a Puskás Akadémia labdarúgója. A 24 éves támadó középpályás még 2017. augusztus 5-én egy Honvéd elleni bajnoki mérkőzés 14. percében szenvedett lábtörést.
„Igazából jól érzem magam, a felkészülést már elkezdtem ma a csapattal. Volt egy egyhetes kihagyás betegség miatt, de végig tudtam dolgozni az egész felkészülést, úgyhogy azt gondolom, hogy bevethető vagyok"
- nyilatkozta a futballista az Echo Tv-nek.
Radó Andrásnak meglesz a lehetősége a visszatérésre, ugyanis Pintér Attila együttese hétvégén a Paks vendégeként lép majd pályára.
„Biztos, hogy nehéz mérkőzés lesz. A Paksról lehet tudni, hogy egy masszív csapat, illetve most bár kiesetek a kupából, és azért nyilván hazai pályán ők is minden meccset meg szeretnének nyerni. Ezzel mi is így vagyunk: minden meccsre úgy megyünk ki, hogy nyerni szeretnénk."
- folytatta Radó.
A Puskás Akadémia jelenleg a 8. helyen áll az OTP Bank Ligában 25 ponttal.