A középszakasz megnyerésével a MAC ellenfelet választhatott az elődöntőre. A Brassó csapatára esett a választás. A csapatkapitány továbbjutást vár, miközben dicsérte az ellenfelet.
„A Brassó nagyon összeállt, volt egy edzőcseréjük a szezon közben. Azóta elég sok győzelmet begyűjtöttek mind a hazai bajnokságban, mind az Erste Ligában. Ugye nincs is jobb bizonyíték erre, minthogy az Újpestet is ki tudták verni"
- nyilatkozta televíziónknak Pozsgai Tamás csapatkapitány.
A vezetőedző is a döntőbe jutásban bízik, és azt is elárulta, hogy miben lehet jobb a MAC a Brassónál.
„A negyedik soruk is olyan tapasztalt játékosokból áll, akik bármikor előre tudnak lépni és bevethetőek. Én mégis azt gondolom, hogy bennünk több van, elsősorban a keretünk támadó potenciája fog remélhetőleg problémát okozni nekik"
- mondta Majoross Gergely vezetőedző.
A négy győzelemig tartó elődöntő első két mérkőzését szerdán és csütörtökön rendezik a Tüskecsarnokban 19 és 20 órától. A másik ágon a Diósgyőr a Csíkszeredával játszik.