Talán a hirtelen jött népszerűséggel nem tudott mit kezdeni, de sokkal valószínűbb, hogy az átalakuló testének volt szüksége időre az igazi áttöréshez. 2009-ben, Rómában aztán az amerikai Shanteau-t egyetlen századmásodperccel legyőzve nyerte első világbajnoki címét. 

2011-ben, Sanghajban a japán nemzeti hőst, a négyszeres olimpiai bajnok Kitajimát is megverte, méghozzá huszonkét századdal, amivel második vb-aranyát szerezte meg. 2013-ban, Barcelonában pedig pályafutása talán legsimább győzelmét aratta, a német Koch több mint egy másodperccel elmaradt tőle. Ezzel sporttörténelmet írt, hiszen korábban egyetlen mellúszónak sem sikerült három egymást követő világbajnokságon a legjobbnak lennie. 

2012-ben, Londonban az esélyesség terhét is el tudta viselni, világcsúccsal lett olimpiai bajnok. Amikor a vegyes zónában találkoztunk, arról beszélt, hogy 15 millió magyarért is úszott, és érezte ennek minden súlyát. A végén nagyot hajrázott a brit Jamieson, de ő mindenre felkészült.  

Negyedik olimpiáján, Rióban már nem alkotott maradandót, a budapesti vb-n is csak 17. lett. Utólag sem bánja azonban, hogy elindult ezeken a versenyeken, mert a gyenge szereplésnek nem voltak előjelei és örökké kételyei lennének, hogy mi van akkor, ha mégis ott van… Rióban tagja lett a NOB sportolói bizottságának, de az úszást még nem engedte el. Addig csinálja, amíg úgy érzi, hogy visszakapaszkodhat a világ élére. 

Azon szerencsések közé tartozom, akik jelen lehettek valamennyi nagy sikerénél, legyen szó nagymedencés vagy rövid pályás versenyről.  
 Dani! Készítsem a bőröndöt Dél-Koreára és Tokióra? 

A Célfotó vendége az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel, akivel a Komjádi uszodában beszélgettem.

Kalapos Mihály