Cover
Gazdaság
Fazekas: Mintegy hetvenezer új munkahely jött létre a mezőgazdaságban az elmúlt 7-8 évben
2018-02-2718:02
Mintegy 70 ezer új munkahely jött létre az utóbbi hét-nyolc évben Magyarországon a mezőgazdaságban, túlnyomó többségében Zalában és a Dunántúl más megyéiben - közölte a földművelésügyi miniszter kedden Lentiben.
Fazekas Sándor a térségbeli gazdáknak szervezett fórumot megelőzően sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a magyar agrárium nyolc év alatt mintegy másfélszeresére növelte a kibocsátását.

A növekedéshez jelentős részben járult hozzá a családi gazdaságok támogatása, ami nemcsak a termelés növelését, de a piacra jutást is segítette, illetve ezzel együtt növelte a foglalkoztatást is - közölte.

A szakminiszter beszámolt arról, hogy a nap folyamán a közeli Dobronakon (Dobrovnik) kétoldalú megbeszélést folytatott, illetve egy nemzetközi agrárkonferencián vett részt Dejan Zidan mezőgazdasági, erdészeti és élelmiszerügyi miniszterrel, továbbá találkozott a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség vezetőivel és a szlovéniai magyar gazdák képviselőivel.

A kétoldalú megbeszélések során elsősorban a határon átnyúló együttműködésekről, illetve a muravidéki magyar gazdaságfejlesztési programról tárgyaltak. Ez utóbbi 1,2 milliárd forintos pályázati keretéből 330 nyertesnek juttattak támogatást, jelentős segítséget nyújtva a gazdáknak ahhoz, hogy helyben tudjanak boldogulni. A "Kárpát-medencei gazdasági tér" megvalósítását is szolgáló program "gazdasági pezsgést" hozhat a térségben, ami a jövedelmek emelkedésével, a foglalkoztatás növelésével jár.

A régióban leginkább erős ágazatnak számító falusi- és termálturizmushoz kiválóan kapcsolható a helyi termékek előállítása, Göcsejben és Hetésben a bor, a pálinka, a prémium biotermékek nyújthatnak megélhetést - jelezte Fazekas Sándor.

Kitért arra is, hogy a szlovén társminiszterrel folytatott megbeszélésen szó esett az európai uniós közös agrárpolitika aktuális felülvizsgálatáról. Mindketten egyetértettek abban, hogy meg kell őrizni a támogatások jelenlegi szerkezetét és mértékét, leginkább a kis- és családi gazdaságoknak nyújtott támogatások rendszerét.

A két agrártárca vezetője külön kiemelte a méhészet, a méztermelés szerepét, ami "erős profil" a térségben, és közös fellépést sürgettek a mézhamisítás ellen. Magyarország már csatlakozott a szlovén kezdeményezésre általános iskolásoknak indított "mézes reggeli" programhoz is, Szlovénia pedig egyetért Magyarországgal abban, hogy a GMO-mentes élelmiszerek előállítása mindkét ország érdeke - említette Fazekas Sándor.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a tavalyi 4 százalékos és az idén 4,5 százalékosra tervezett gazdasági növekedés nem kis részben a mezőgazdasági teljesítmény növekedésének is köszönhető. Helyes volt a földtörvény megalkotása, ami hozzájárult a mezőgazdaság sikerességéhez - tette hozzá.

Horváth László, Lenti polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, hogy a városban megvalósuló mintegy 5 milliárd forint értékű fejlesztési beruházások nagyobb részt a turizmust szolgálják. Az idén induló 23 projekt közül kiemelte az erdőgazdaság, a vadászat, valamint a kis- és őstermelők piacra juttatását segítő fejlesztéseket, valamint az utak építésére vonatkozó elképzeléseket.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ