Valkusz Máté két brékkel kezdett Balla Péter ellen, aki 4:1-nél szerezte meg első pontját a döntőben. Végül félórányi játék után Valkusz 6:2-re megnyerte az első szettet. Bár a második játszma elején Balla elvette ellenfele adogatását és 2:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, ezt követően már Valkusz dominált, és 6:2, 6:3-ra megnyerte a felnőtt országos bajnokságot.
„Küszködtem végig a szervámmal. A második szett elején kicsit el is bizonytalanodtam, Peti jobban kezdett el játszani. Igaz, már az elejétől kezdve egymásnak ugrottunk, tehát úgy mentem én is fel, hogy mindent beleadok”
– nyilatkozta a bajnok teniszező az Echo TV-nek.
Valkusz Máté pályafutása első fedett OB-ját nyerte meg, következő célja pedig, hogy fizikailag felkészüljön az április végi budapesti nemzetközi férfitornára.
A nőknél nem sikerült a címvédés Bukta Ágnesnek. Udvardy Panna 6:4, 2:6, 6:1-re legyőzte őt a fináléban, így a bajnoki cím mellett övé lett a szabadkártya a jövő heti budapesti WTA-tornára.