Cover
Külföld
Több képviselő bírálta a magyarországi helyzetet az egyik EP-szakbizottság ülésén
2018-01-2406:53
Európai Parlament, libe, hetes cikk szerinti uniós eljárás, Schöpflin György, fidesz
Több képviselő is élesen bírálta a magyar jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottságának (AFCO) keddi brüsszeli ülésén, amelynek napirendjén egyebek mellett a készülő magyarországi különjelentés is szerepelt.
Az ülésen azért volt téma a készülő különjelentés, mert ahhoz többek között az EP alkotmányügyi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét, mielőtt a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) szavazna róla júniusban. Ezen dokumentum szeptemberben kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, amely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben.

Az AFCO véleménytervezetében hangsúlyozzák, hogy minden tagállamnak tiszteletben kell tartania az unió alapértékeit, továbbá aggasztónak nevezik a közelmúltbeli magyarországi fejleményeket egyebek mellett "a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadsága, az emberi és szociális jogok, az alkotmányos rendszer működése, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége" szempontjából. A tervezetben arra is kitértek: sajnálatos, hogy "a magyar intézmények időnként ellentmondásos és félrevezető retorikát használnak az Európai Unióról". 

A rövid vita során Schöpflin György fideszes képviselő hangsúlyozta, akármilyen megállapításra is fog jutni a parlament, annak "bizonyítékokon és tényeken" kell alapulnia, nem pedig előítéleteken. Mint mondta, problémát jelent, hogy a megjelenő érvek túlnyomó többsége a magyar ellenzék álláspontját tükrözi, miközben a kormány véleménye hiányzik, és így egyfajta véleménybuborék alakul ki. Hozzátette, az aggódóknak érdemes lenne áttanulmányozniuk az Európai Bizottság tavalyi igazságügyi eredménytábláját, amelyen Magyarország jól szerepel. Emellett rámutatott, a bírálatokkal ellentétben az alkotmánybíróság az elmúlt öt-hat évben számos alkalommal "került konfliktusba" a parlamenttel, ami bizonyítja, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolásáról szóló narratíva nem felel meg a valóságnak. 

Sylvia-Yvonne Kaufmann szociáldemokrata politikus hangsúlyozta, hogy a magyar kormánynak eleget kellene tennie az uniós szerződésekből fakadó kötelezettségeinek, illetve fel kellene hagynia azzal, hogy mindenért Brüsszelt hibáztatja. Leszögezte: sokakat komoly aggodalommal tölt el a jogállamiság romló magyarországi állapota. 

A zöldpárti Josep-Maria Terricabras arról számolt be, hogy frakciója támogatja a hetes cikk szerinti uniós eljárás megindítását, szerinte ugyanis súlyos problémák vannak a demokrácia, a jogállamiság helyzetével Magyarországon. Felszólalásában a képviselő a szólásszabadság korlátozását, a független hatalmi ágak meggyengítését, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének csorbulását emelte ki. Az AFCO-ban február végéig nyújthatnak be módosító javaslatokat a szakbizottsági véleménytervezethez.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ