Cover
Külföld
Ismét bevándorláspárti kormánya lehet Németországnak
2018-01-2212:38
Ismét bevándorláspárti kormány alakulhat Németországban. A migrációt nyíltan támogató kereszténydemokraták abban állapodtak meg, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdenek a Kereszténydemokrata és a Keresztényszociális Unióval. Martin Schulz, a baloldali tömörülés vezetője leszögezte, ha kormánytagok lesznek, nem lesz felső határ a menekültek befogadásában. 
Csaknem négy hónap telt el a tavalyi, német választások óta, mégsem alakult új kormány Berlinben. A voksoláson győztes Kereszténydemokrata Unió és bajor testvárpártja, a Keresztényszociális Unió képtelen volt közös nevezőre jutni más pártokkal. A korábbi koalíciós partner szociáldemokrata párt pedig kizárta az együttműködést. A baloldali tömörülés tavaly év végén mégis közeledni kezdett a kancellár pártjához. Idén év elején pedig ötnapos egyeztetés után már hajlottak a közös munkára. 

A Martin Schulz-vezette párt végül Bonnban, rendkívüli kongresszusán úgy döntött, hogy kész a koalíció megkötésére. A szociáldemokraták vezetője vasárnap azt mondta, ha kormánytagok lesznek, a bevándorlók befogadásában nem lesz felső határ. A politikus leszögezte: kiállnak a menedékjog és a genfi menekültügyi egyezmény mellett. 

Ez azt jelenti, hogy a migrációt nyíltan támogató párt kívánja megszabni, mi legyen Berlin hivatalos bevándorlási politikája. 
Európa Bonnra figyel. A koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetések során paradigma váltáshoz jutottunk. A német politikát meg kell változtatni. Felelősségteljesebben kell kormányozni, és a demokratikus intézményi rendszernek meg kell felelni. Csakis egy erős Európa lehet sikeres
- közölte Martin Schulz. 
 
Bár a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió szigorúbb fellépést sürget a migráció ügyében, kénytelenek lesznek elfogadni a szociáldemokraták együttműködését a stabil kormány érdekében. 

A három párt kedden ülhet tárgyalóasztalhoz, a tanácskozások pedig hetekig eltarthatnak még. 

Ha sikerül kidolgozni egy együttműködési szerződést, az új német szövetségi kormány március végén, április elején alakulhat meg. 

A húsvét magasságában felálló kabinet lenne a harmadik nagykoalíció, és a negyedik kormány, amelyet Angela Merkel kancellár vezet. 

ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ