Gazdaság
Felvásárolták a magyar Balabit cégcsoportot
2018-01-1912:40
Felvásárolta a luxemburgi bejegyzésű magyar érdekeltségű Balabit cégcsoportot a One Identity, az amerikai Quest nevű cég IT biztonsággal foglalkozó leányvállalata - jelentette be pénteken Budapesten a Balabit IT Kft. alapító ügyvezető igazgatója.

Györkő Zoltán közölte: a tranzakció részletei, így a vételár sem nyilvános. Az üzlet további technológiai és piaci fejlődés előtt nyit utat a Balabitnak, amelyhez magyarországi, németországi és az egyesült államokbeli vállalatok tartoznak. 
    
A Balabit nagyvállalatok számára fejleszt IT-biztonsági megoldásokat, amelyek saját területükön technológiai vezető szerepet töltenek be a nemzetközi piacon. A cégcsoport bevétele 95 százalékban külföldi értékesítésből származik - tette hozzá az ügyvezető igazgató. A Balabit ügyfélkörébe többek között multinacionális vállalatok, bankok és államigazgatási szervezetek tartoznak. 
    
Györkő Zoltán az MTI-nek elmondta: a Balabit konszolidált árbevétele a 2016/2017-es üzleti évben ( július 1-től a következő év június 30-ig) mintegy 20 millió euró, valamivel több mint 6 milliárd forint volt, mintegy 20 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 
    
Az idei üzleti évben 25-30 százalékos növekedésre számítanak. A várakozásokat megalapozzák a piacbővítési folyamatok - mondta az ügyvezető igazgató. 
    
A csoport veszteséges volt, miután 2014-től kockázati tőkefinanszírozást - 8 millió dollárt, mintegy 1,8 milliárd forintot - vettek igénybe. A tervek szerint a 2018/2019-as üzleti évet nullszaldóval zárhatják. 
    
Kiemelte: nem gazdasági kényszer miatt értékesítették a Balabitet, hanem a fejelődési lehetőségek miatt. 
    
A Balabit alapítói számára a következő egy évben opcionálisan még fenn áll a kivásárlás helyetti részvényessé válás lehetősége. A dolgozókat ugyanakkor a tranzakció gyakorlatilag nem érinti  - mondta Györkő Zoltán 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ