Cover
Külföld
Bevethetik a hadsereget a svédországi no-go zónákban
2018-01-1912:27
A hadsereg bevetését fontolgatja a svéd miniszterelnök az országban létező no-go zónák miatt. A kormányfő azután döntött így, hogy egyre gyakrabban fordulnak elő gyilkosságok, kézigránátokkal elkövetett merényletek és leszámolások a skandináv államban. 
2016-ban legkevesebb 300 esetben tört ki lövöldözés, ezekben több mint 100 ember halt meg. A svéd kormány hatalmas összegeket fordított a közbiztonságra, a lakosok mégis azt mondják, rettegésben élnek. A Svéd Demokraták elnöke leszögezte: 
egyeseket pizzázókban végeznek ki, mások pedig egy utcán heverő kézigránát miatt halnak meg, ilyen lett a multikulturális Svédország.
A Svéd Demokraták a harmadik legerősebb párt az észak-európai államban. Még novemberben adtunk hírt arról, hogy szélsőjobboldali párt kampányba kezdett a tömeges bevándorlás ellen, ugyanis kiderült, hogy évek óta Svédországban a legmagasabb a megerőszakolások száma a világon. Kampányfilmjük szerint Svédország egy részében polgárháború folyik egymással rivalizáló bandák között, kocsik égnek, ápolókat vernek meg, rendőrségeket robbantanak fel, rendőrökre lőnek rá. 
 
A skandináv országban jövő szeptemberben tartanak parlamenti választásokat, s a kampányban vélhetően fajsúlyos szerepe lesz a migárciónak, valamint a tarthatatlan állapotoknak is. 
 
ECHO TV – A nemzet hangja - Híradó 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ