Cover
Külföld
A kormány kész a megállapodásra az ukrán oktatási törvény ügyében
2018-01-1811:00
A magyar kormány kész a konzultációra és a megállapodásra is az ukrán oktatási törvény ügyében, de csak ha akkor, annak tartalma a kárpátaljai magyarok érdekével, akaratával találkozik - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A tárcavezető megbeszélést folytatott Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Magyarországnak 150 ezer érve van arra, hogy miért érdekelt az erős és demokratikus Ukrajnában, a jó magyar-ukrán együttműködésben, hiszen 150 ezer magyar él Ukrajna területén, alapvetően Kárpátalján. Szijjártó Péter kifejtette: a határokon túl élő minden magyar nemzeti közösség érdeke az adott ország és az anyaország jó együttműködése, ezért törekednek az együttműködésre a kölcsönös tisztelet alapján minden szomszédos országgal. Magyarország volt a leghangosabb támogatója Ukrajna európai integrációs folyamatának, ezért Magyarország és a magyar nemzeti közösség "hátba szúrásaként" élték meg, hogy az ukrán parlament elfogadta az új oktatási törvényt, amely alapvetően csorbítja a kisebbségek jogait - emlékeztetett. 

Kijelentette: Magyarországnak továbbra is az az álláspontja, hogy ez a törvény ellentétes a nemzetközi és az európai jogszabályokkal, a kétoldalú megállapodásokkal, így az ukrán-magyar alapszerződéssel. Mindez egybeesik az EU elvárásaival, amelyek szerint szerzett kisebbségi jogot elvenni nem lehet, a kisebbségeket érintő változásokról konzultálni kell a kisebbségekkel, továbbá a Velencei Bizottság ajánlásait, döntéseit végre kell hajtani - sorolta. Hozzátette: az utóbbi alapján a leghatékonyabb módja a helyzet feloldásának az érintett cikkek módosítása, de a Velencei Bizottság döntése óta sem a magyar kormánnyal, sem a kárpátaljai magyarokkal nem került sor ukrán kormányzati konzultációra. 
A külügyminiszter hangsúlyozta: további aggodalomra ad okot, hogy újabb olyan törvényjavaslatokat nyújtottak be az ukrán parlamentnek, amelyek tovább csorbíthatják a magyar közösség jogait. 
Megkezdődtek az előkészületei a középfokú oktatásról szóló törvénynek, de erről nem volt konzultáció sem Magyarországgal, sem a kárpátaljai magyarokkal - közölte. Hozzáfűzte: emellett készül a kisebbségi törvény, az állampolgársági törvényt is benyújtották, amely a kettős állampolgársággal rendelkezőknek jelenthet fenyegetést, valamint a kisebbségi médiahasználat tekintetében is kisebbségi jogcsorbítások lehetnek. Szijjártó Péter elmondta: Magyarország fenntartja a döntését, hogy addig nem támogatja Ukrajna integrációs törekvéseit, amíg ez az európai és nemzetközi jogot, sztenderdeket sértő állapot fennáll. Magyarország továbbra sem járul hozzá a NATO-Ukrajna védelmi miniszteri bizottsági ülés összehíváshoz, amíg fennáll a helyzet - közölte. Úgy látja, nem kétoldalú kérdésről, hanem nemzetközi ügyről van szó, és visszautasítják, hogy a NATO-ban nem lehetne figyelembe venni ilyen kérdéseket. 
Brenzovics László kijelentette: a kárpátaljai magyarok érdekeltek a jó magyar-ukrán kapcsolatokban és Ukrajna euroatlanti integrációjában, de nem azon az áron, hogy felszámolják a kisebbségek jogait.
Éles konfliktusról van szó, de nem hátrálhatnak meg - tette hozzá. Mint mondta, az Ukrajna által hozott és tervezett intézkedések teljes egészében felszámolnák az oktatási és kulturális intézményeiket, ami kétségessé tenné, hogy a közösségük fenn tud maradni a szülőföldjükön. Az intézkedések ellentétesek Ukrajna alkotmányával, nemzetközi kötelezettségvállalásaival és az ukrán magyar alapszerződéssel - magyarázta. Hozzátette: remélhetőleg az ukrán elnök beváltja az ígéretét, hogy a Velencei Bizottság határozatát végrehajtják. Brenzovics László megköszönte Magyarország szolidaritását és támogatását az ügyben.

MTI
Fotó: kárpátinfo.net
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ