Külföld
Jelentéktelennek minősíti az iráni tüntetéseket a Hezbollah vezetője
2018-01-0408:25
Jelentéktelennek állította be az Iránban lezajlott tüntetéseket szerdán Haszan Naszrallah, a libanoni Hezbollah mozgalom vezetője. 
"Ami Iránt illeti, azt hiszem semmi sincs, ami miatt aggódnunk kellene" - mondta Naszrallah a libanoni al-Majadín televíziónak adott interjújában. 
    
Az iráni támogatást élvező radikális síita szervezet vezetője azt állította, hogy az iráni tüntetések nem nagyok, ráadásul a válságot az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia szították. 
    
Naszrallah azt üzente követőinek, hogy ne hagyják magukat befolyásolni az iráni tüntetésekről szóló médiabeszámolók által. Egyúttal úgy vélekedett, hogy nem vált be az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia azon reménye, hogy a tüntetések politikai változást eredményeznek majd Iránban. 
   
Iránt, amely a Hezbollah támogatójának számít, széles körben azzal vádolják - írja az APA osztrák hírügynökség -, hogy síita "tengelyt" próbál létrehozni Irak, Szíria és Libanon bevonásával, hogy kijáratot biztosítson magának a Földközi-tengerre. 
    
Iránban egy hete kezdődtek utcai megmozdulások. A tüntetők eleinte a magas árak ellen tiltakoztak, majd az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen fordultak. A tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapásokban eddig több mint húszan vesztették életüket, és százakat vettek őrizetbe. Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka, Mohammad Ali Dzsafari tábornok mindazonáltal szerdán nyilatkozatban biztosított mindenkit arról, hogy módjában áll bejelenteni "a lázadás végét".

MTI 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ