Cover
Külföld
Emmanuel Macron bízik abban, hogy megnyerik a terrorizmus elleni harcot
2018-01-0107:18
franciaország, Emmanuel Macron, újév
A "francia újjászületés" megteremtésének szándékáról beszélt Emmanuel Macron francia elnök, egyúttal azt ígérte, hogy 2018-ban folytatja a megkezdett reformokat, nem utolsósorban a francia-német együttműködésre támaszkodva. 
A 2017-ben megkezdett mély átalakulások változatlan erővel folytatódnak majd 2018-ban.
- hangoztatta az este a mindössze 40 éves államfő a megválasztása óta első újévi üzenetében, amelyben az oktatás, a munkaügy és klímaváltozás ügyére helyezte a hangsúlyt. 
Tudom, hogy Önök közül sokan nem értenek egyet a kormány politikájával. Én ezt tiszteletben tartom, és mindig meg fogom hallgatni (...) mindazonáltal nem fog megállítani a cselekvésben.
- mondta Macron a szokás szerint az Élysée-palota egyik irodájából élőben sugárzott televíziós beszédében, háta mögött a francia és európai uniós zászlóval. 

 A centrista és Európa-barát programmal májusban elnökké választott Macronnak már az év második felében sikerült keresztülvinnie a francia parlamenten több reformot, köztük - jelentős tiltakozások ellenére - a munkatörvénykönyv reformját, miközben a francia gazdaság is erőre kapott, csakúgy mint Európa számos más országában. 

A reformok a 2018-as évben is folytatódni fognak, ugyanazzal az erővel, változatlan ritmusban és intenzitással.
 - hangsúlyozta Macron, akinek a népszerűsége a nyári visszaesés után a felmérések szerint emelkedőben van. 

Az oktatás ügyéről azt mondta, hogy ott szintén a társadalmuk középpontjában álló munkára kell helyezni a hangsúlyt, mivel, mint mondta, a nemzetüket a munka teszi majd még erősebbé. 

Emmanuel Macron egyúttal az európai polgárokhoz fordult, a támogatásukat kérve egy Európa érdekeit szolgáló nagy terv kialakításához, hangsúlyozva, hogy ehhez szüksége van mindannyiukra. Egyúttal arra buzdította az európaiakat, hogy ne hallgassanak se a nacionalistákra, se a kételkedőkre. 

Mélyen hiszem, hogy Európa jó Franciaországnak, és arra van szükségünk, hogy újra rátaláljunk az európai ambíciókra annak érdekében, hogy Európa képes legyen felvenni a lépést Kínával és az Egyesült Államokkal.
- hangsúlyozta. 

Macron hozzátette, hogy e téren mindenekelőtt folytatni fogja a szoros együttműködést és eszmecserét Németországgal és „német barátaikkal". A francia elnök végül hangot adott annak a meggyőződésének, hogy meg fogják nyerni az iszlám terrorizmussal szembeni harcot a Közel-Keleten, a Szahel-övezetben és francia földön is. 

MTI 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ