Cover
Külföld
Nő a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma Németországban
2017-12-2816:27
németország, menekültválság, migráns, bűncselekmény, angela merkel
Egyre több bűncselekményt követnek el migránsok. Tegnap egy 15 éves afgán fiú szúrt le egy vele egykorú német lányt az egyik észak-németországi kisvárosban. A tinédzser a kórházban meghalt. A Bild úgy tudja, a gyilkos és az áldozat egy pár volt. A német hatóságok fokozzák a biztonsági intézkedéseket, de a német lakosságnak már ez sem elég, egyre többen Angela Merkel távozását sürgetik.
2016 decemberében a németországi Freiburgban Maria Ladenburger egy buli után biciklivel indult haza a katolikus lánykollégiumba. A fiatal azonban soha nem ért haza. Holttestét egy nappal később találták meg a Dreisam folyóban. Mint kiderült Mariát megölték. 

A brutális gyilkosságot egy afgán menekült követte el, aki a tárgyaláson részletesen felidézte tettét. Mint mondta: lerángatta a nőt a bicikliről, megerőszakolta, majd öntudatlan állapotban egy folyóba dobta, ahol a diáklány megfulladt. Nem elég, hogy az afgán férfi brutálisan megerőszakolta és meggyilkolta a fiatal lányt még az életkoráról is hazudott. Ugyanis azt állította, hogy az emberölés idején 18 éves volt, valójában azonban már 22 is elmúlt. 

Az afgán migráns 2015-ben, papírok nélkül érkezett Németországba. 2013-ban Görögországban már tíz év börtönre ítélték egy fiatal nő elleni erőszak miatt, ám két évvel később feltételesen szabadlábra helyezték, majd eltűnt. Nem ez volt az első migránsok által elkövetett bűncselekmény a toleranciájáról híres Freiburgban. 2016. szeptemberében egy 13 éves lányt erőszakolt meg két fiatal migráns. Október közepén egy hajléktalant vert agyon két bevándorló, október végén pedig két gambiai férfi molesztált nőket a pályaudvarnál. 
Tavaly hatalmas port kavart az az eset is, amikor három bevándorló megerőszakolta, egy szélsőbaloldali német ifjúsági szervezet 24 éves szóvivőjét, aki a szörnyű tett után köszönetet mondott a migránsoknak és bocsánatot kért tőlük Németország rasszizmusáért. 

Szakértők szerint a menekültválság kezdete óta megsokszorozódott a migránsok által elkövetetett szexuális bűncselekmények és gyilkosságot száma. 
Tegnap egy 15 éves afgán fiú leszúrt egy vele egykorú német lányt egy észak-németországi kisvárosban. A két tinédzser összeszólalkozott egy illatszer-boltban, majd a fiú kést rántott és leszúrta a lányt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Az elkövetőt járókelők lefogták és átadták a rendőrségnek. 

Fokozott biztonsági jelenlét

A német hatóságok fokozzák a biztonsági intézkedéseket az óévi mulatságokon. Két éve ugyanis illegális bevándorlók zaklattak, bántalmaztak és kiraboltak nőket az újévi fesztiválon.  A rendőrséghez mintegy 1200 feljelentés érkezett, ebből körülbelül 500-at szexuális bűncselekmények miatt tettek. A német országos sajtó csak 4-5 nap múlva számolt be az incidensekről és az elején azt is eltitkolták, hogy migránsok az elkövetők. A németek többsége szerint a kormány hibája, ami történt, ugyanis nem tették meg a kellő óvintézkedéseket. 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ