Cover
Kultúra
Vidnyánszky Attila: Ma szabadabb a magyar színházi élet
2017-12-2719:54
Nemzeti Színház, Vidnyánszky
Az elmúlt öt évben teljesen átalakult a Nemzeti Színház működése – hívta fel rá a figyelmet Vidnyánszky Attila Napi aktuális című műsorunkban. A teátrum igazgatója szerint a Nemzeti Színház ismét valóban nemzeti, s állítja: ma szabadabb a magyar színházi élet, hiszen már nem pusztán a liberális gondolatok mentén tudnak színházat csinálni, üzeneteket átadni.

Vidnyánszky Attila közlése szerint mostanra egyszerre van jelen egy normális előadásokat létrehozó repertoárszínház, működik benne egy több mint száz előadást vendégül látó befogadószínház, működik benne egy fesztiváliroda, egy utazószínház, amely egyebek között külhoni területeken tart előadásokat, ezen kívül a Nemzeti Színházban folyamatos képzés is folyik a Kaposvári Egyetemmel együttműködésben. 

Ez egy olyan működési modell, ami nincs másutt, a világon sem sok, de Magyarországon biztosan nem
– jelentette ki, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az igazgatóváltás óta változott a Nemzeti Színház üzenete, az előadások tartalma és a gondolkodásmód is.
 
A magyar színházi szakma alapvetően liberális beállítottságú, egyféle gondolat mentén képzeték a diákokat, egyféle üzenet jött ki a színházakból, egyféle módon csináltak színházat. Mi ütöttünk részt, amikor 2008-ban létrehoztuk a Teátrumi Társaságot és elindult egy másfajta gondolkodásmód – közölte Vidnyánszky Attila, aki szerint a színházi életben ekkor, 9 éve kezdődött rendszerváltás.

A színházigazgató szerint a globalizálódó világunkban, ha van értelme annak, hogy „ragaszkodjunk a különlegességünk, hogy keressük a ránk jellemző megszólalási módot.
 
A Napi aktuális adása IDE kattintva megtekinthető. 

ECHO TV

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ