Cover
Belföld
Elkezdődnek a karácsony utáni leárazások
2017-12-2712:15
karácsony, leárazás, akció, vásárlás
Karácsony után nagyon sok minden leárazásra kerül, leginkább azok, amik direkt erre az időszakra lettek piacra dobva. Tehát elsősorban a karácsonyi dekorációk, műfenyők árát csökkentik, majd egy-két nap elteltével minden leárazásra kerül. A piros címkék és a „leárazás” felirat pedig mindenkit vonz. A Tudakozó vendége volt Szopper Zsófia, pénzügyi tanácsadó. 
Sok kereskedő azért nem árazza le egyből a termékeit, mert sokan pénzt vagy ajándékutalványt kapnak karácsonyra. A pénzügyi szakértő szerint december 29-30-án kezdődnek az igazi leárazások, amikor már mindenki az új évre készül, ez az időszak pedig január első hetéig tarthat. Az árcsökkentés mértéke függhet attól, hogy az adott kereskedőnek mennyi profitja volt, mennyi raktárkészlete maradt. Éppen ezért valahol csak 15-20, de egyes üzletekben akár 50-60 százalékkal is csökkennek az árak. 

A tanácsadó szerint viszont apránként kellene készülni az ünnepre, ha szeptembertől november végéig beosztjuk, akkor anyagilag sem tudunk megcsúszni. Egyrészt tehát az anyagiak tekintetében is javallott a korai felkészülés emellett elkerülhetjük a nagy tömeget és a hosszú sorban állást is a boltokban. 

Karácsonykor, Black Friday idején vagy a női magazinok akciós hétvégéin rengeteget költünk, ezek a leárazások átalakítják a pénzköltési szokásainkat, azonban az elmondható, hogy sok esetben túlköltekezünk.

Általában a nagyértékű műszaki cikkek okoznak problémát, mint például a legújabb telefon. Akkor is megveszi magának az ember, mert úgy érzi szüksége van rá, ha nincs is rá elegendő keret. Ilyenkor vagy hitelt vesznek fel vagy akár kétéves szerződést is aláírnak a szolgáltatóval, ebben az esetben pedig a készülék háromszorosa kerül kifizetésre.

Aki viszont nem költekezett túl a következő napokban igazán kedvező árakon vásárolhat.

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA megtekinthető. 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ