Cover
Külföld
Megkezdődött a szavazás Katalóniában
2017-12-2111:19
katalónia, Mariano Rajoy, Carles Puigdemont, spanyolország
Megkezdődött a szavazás csütörtök reggel Katalóniában, Spanyolország autonóm tartományában, ahol öt éven belül már harmadszor tartanak helyi parlamenti választásokat.
A szavazóhelyiségek reggel 9 és este 20 óra között tartanak nyitva 947 katalán településen, ahol összesen 5,5 millió szavazásra jogosult adhatja le szavazatát. Munkanap lévén a nyitás előtt már egy órával több szavazóhelyiségnél sorokat lehetett látni. Katalóniában 2006 óta nem tartottak munkanapon választásokat, hagyományosan mindig vasárnap rendezik meg őket. Az elemzők szerint ez a döntés is hozzájárul a várhatóan igen magas, a felmérések szerint 80-82 százalékos részvételi arányhoz. Legutóbb, két évvel ezelőtt ez az arány 75 százalék volt. A választók 135 parlamenti képviselő helyről dönthetnek, de a tét egyben a katalán függetlenségi törekvések folytatásának sorsa is. A legutolsó közvélemény-kutatások többsége a függetlenségi pártok táborát némileg erősebbnek mutatja, de nem eléggé erősnek ahhoz, hogy a parlamentben megszerezzék a kormányalakításhoz szükséges többséget. Az sem zárható ki, hogy a választások után nem tud új kormány alakulni Katalóniában, és rövid időn belül ismét választásokat kell tartani. A jogszabályok szerint a választások után az új katalán törvényhozásnak legkésőbb január 23-ig meg kell alakulnia, az új elnököt pedig február 6-ig kell megválasztania. 

Katalóniában az előrehozott parlamenti választások kiírását október 27-én jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, miután feloszlatta a korábbi helyi törvényhozást, és menesztette a katalán kormányt. Minderre a spanyol szenátustól kapott jóváhagyást az alkotmány 155-ös cikke alapján még aznap, hogy a katalán függetlenség kinyilvánításáról fogadott el határozatot a barcelonai parlament. 

Forrás: MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ