Cover
Gazdaság
Megtagadták a Csíki Sör márka bejegyzését
2017-12-2019:56
tiltott, igazi, sör
Bukarestben elutasították a Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését, de a tulajdonos szerint ez nem befolyásolja a cég tevékenységét.
A székelyföldi Csíkszentsimonban működő cég többségi tulajdonosa, Lénárd András arról tájékoztatta a lapot: nem fellebbeznek a döntés ellen, visszavonják a romániai védjegykérelmet, mivel az európai uniós márkahivatalnál sikerült már levédetniük a termékneveket.
Korábban a székelyföldi vállalkozás Igazi Csíki Sör néven forgalmazta termékeit, a Heinekennel kötött megállapodás részeként azonban lemondott az "Igazi" márkanév használatáról, és helyette elindította a Tiltott Csíki Sör termékcsalád bejegyzését az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál.
Lénárd András a Maszolnak elmondta: a bukaresti hivatal azzal indokolta a döntését, hogy túlságosan leíró jellegű a szóvédjegy. "Például a Bukaresti Sör elnevezést sem lehet levédeni amiatt, hogy leíró jellegű, általánosító" - magyarázta. A vállalkozó ugyanakkor furcsállja, hogy az OSIM-nek nem voltak ilyen fenntartásai, amikor korábban bejegyezte a Heineken Csíki Premium Sör márkáját. Erről később egyébként lemondott a holland multinacionális cég az Igazi Csíki Sör gyártójával kötött egyezség részeként.

Az OSIM döntéséről megjegyezte: nem tud elvonatkoztatni attól, hogy más romániai hivatalok is "hintáztatják" a székelyföldi céget, amikor különböző engedélyek beszerzéséhez folyamodik. "Az áfonyasörünket karácsony előtt szerettük volna piacra dobni, de nem sikerült, az illetékes hivatalok egyértelműen időhúzásra játszanak" - vélekedett a Csíki Sör Manufaktúra alapítója. 

A székelyföldi sörfőzde ellen korábban bírósági úton is fellépett a Csíkszeredában is sörgyárat működtető holland multinacionális cég, azt állítva, hogy a Csíki Sör elnevezés megtévesztően hasonlít az általa gyártott Premium Ciuc sörmárkához, amelyet a székelyek "csíki sörként" emlegetnek.

forrás: mti
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ