Cover
Belföld
„Ha így vesszük, Szálasi is egy technikai koalíciót vezetett”
2017-12-1907:37
Kutyából nem lesz szalonna, a Jobbiknak olyan gyökerei vannak, melyeknek kapcsolatos viszonyát a mai napig nem rendezte, ezt pedig egyértelműen még a nyilas korszak ideológiájából merítette évekkel ezelőtt – jelentette ki Latorcai Csaba társadalmi és örökségvédelmi ügyekért felelős helyettes államtitkár Napi aktuális című műsorunkban. 
A politikus szerint a Jobbik különböző politikusai „úton-útfélen” rasszista nyilatkozatokat tesznek, de a párton belül semmifajta következményei nincsenek ezeknek a megnyilatkozásoknak. „A Jobbik inkább kettős beszédet alkalmaz, s igazából ez egy felület, hogy most néppártosodik” – tette hozzá.
 
Latorcai Csaba vitathatatlannak nevezte, hogy vannak olyan magukat liberálisnak tartó értelmiségiek, akik kifejezetten támogatnák a Jobbikkal az összefogást. Meglátása szerint ez is mutatja, hogy ezek a személyek mennyire hűek azokhoz az értékekhez, melyeket vallanak, hiszen szövetségre lépnének egy olyan párttal, ami gyökereiben a nyilas korszak ideológiáját hordozza.
 
Arra a felvetésre, hogy Heller Ágnes filozófus a kormányváltás érdekében úgynevezett technikai koalíciót javasolt a helyettes államtitkár kijelentette: mondhatjuk akkor, hogy Szálasi Ferenc 1944-ben egy technikai koalíciót vezetett.

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA megtekinthető

ECHO TV
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ