Cover
Külföld
Egy évvel ezelőtt történt a berlini, adventi terrortámadás
2017-12-1909:41
berlin, terrortámadás, megemlékezés
Pontosan egy éve, december 19-én egy acélrudakkal teli lopott kamion hajtott az adventi vásárban nézelődő tömegbe. A terroristának sikerült elmenekülnie, de napokkal később elfogták Olaszországban. A merényletben tizenkét ember életét vesztette, negyvenkilencen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. Az Iszlám Állam elismerte, hogy az ő katonájuk követte el a terrortámadást. Korábban már értesítették a német hatóságokat arról, hogy a tunéziai, Anis Amri merényletet tervez, mégsem léptek fel ellene. Berlinben emlékművet emelnek az áldozatok tiszteletére. 
A karácsony előtt egy héttel történt terrortámadás elkövetője, a tunéziai Anis Amri a kamion ellopásával kezdte, majd az esti órákban hajtott bele a karácsonyi vásáron nézelődő tömegbe. A merénylőnek a tizenkettedik áldozata a kamionsofőr volt, aki holtan feküdt mellette, míg véghez vitte a támadást. A férfi kihasználta a pánikhelyzetet, ennek köszönhetően tudta elhagyni a helyszínt. 

Amri mobiltelefonját még hónapokkal a halálos gázolás előtt kobozta el a német tartományi bűnügyi hivatal, amiben találtak olyan fotókat, amelyeken a férfi fegyverrel és késekkel felszerelve pózol. Ezen azonban a rendőrség átsiklott. Több mint 12 ezer médiafájlt találtak, de a rossz minőségű fotókat nem elemezték az értékelés során. A belügyminiszter ezt egy olyan hibának tekinti, aminek nem szabadott volna megtörténnie. 

Miután sikerült megszöknie Németországból, a következő napokban Hollandián, Belgiumon és Franciaországon keresztül Olaszországba utazott. Legalább négy országhatárt lépett át, és minimum húsz órát utazott tömegközlekedéssel, anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna. 

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elismerte, hogy a berlini merénylő az ő katonájuk volt. 

A marokkói titkosszolgálat két, szeptemberben és októberben elküldött levélben már figyelmeztette a német hatóságokat arról, hogy Anis Amri merényletre készülhet. A titkosszolgálat azt is kiderítette, hogy a tunéziai férfi már tizennégy hónapja tartózkodott illegálisan Németországban. 

Az elhunytak tiszteletére megemlékezést tartanak és emlékművet avatnak Berlinben. Az emlékmű azt hivatott jelezni, hogy a terrortámadás ugyan felszakította a társadalom szövetét, de az emberek összetartása révén sikerül begyógyítani a sebet – írja az MTI. 

Forrás: hirado.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ