Külföld
Véres összecsapások Etiópiában
2017-12-1809:49
Legalább 61 halálos áldozata van az etiópiai Oromia régióban a különböző etnikumok között kitört összecsapásoknak – közölték helyi vezetők. 

Az erőszakhullám arra utal, hogy a 2015-ben és 2016-ban véres tiltakozásokat átélt tartományban ismét növekszik a bizonytalanság – jegyezte meg a Reuters hírügynökség. 

Csütörtöktől 29 oromót öltek meg szomáli támadók Havi Gudina és Daro Lebu körzetekben – közölte Addiszu Arega Kitessza tartományi szóvivő. Az erőszakcselekmények miatti bosszúból az oromók lecsaptak egy másik körzetre, és megöltek 32 szomálit. A tartományi hatóságok bíróság elé állítják az elkövetőket – szögezte le közleményében a szóvivő. Az erőszakhullám oka egyelőre nem ismert, de azután tört ki, hogy a múlt hét elején az oromiai Celenko városban - hivatalos közlések szerint - egy tüntetésen tömegoszlatás közben a katonák agyonlőttek 16 oromót. 

„Nem tudjuk, ki rendelte el a katonaság felvonultatását. Ez törvénytelen cselekedet, büntetés jár érte” – mondta Lema Megersa, a térséget irányító hatóság vezetője. Az összecsapások vélhetően tovább növelik az Etiópia biztonságával kapcsolatos félelmeket, pedig az ország a térség legnagyobb gazdasága és a Nyugat fontos szövetségese. Lema kijelentései arról is tanúskodnak, hogy nő a feszültség az országot kormányzó Etiópiai Népi Demokratikus Forradalmi Front (EPRDF) pártszövetségen belül az Oromia régiót felkavaró, több száz ember halálával járó 2015. és 2016. évi zavargások óta. 

A zavargások miatt a kormány kilenc hónapos rendkívüli állapotot vezetett be, amelyet csak idén augusztusban oldottak fel.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ