Cover
Belföld
Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében
2017-12-1719:35
A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.
Gulyás Gergely annak kapcsán, hogy szombaton volt az egymilliomodik honosított külhoni magyar és családja állampolgársági eskütétele, azt mondta: a honosítással közjogi kapocs jött létre az elszakított nemzetrészek magyarsága és a magyar állam között. Ez a döntés jogkiterjesztést jelent, és ma már azok sem vitatják ennek helyességét, akik a 2004. december 5-i népszavazást megelőzően még kampányt folytattak a kettős állampolgárság kiterjesztése ellen. Láthatjuk, hogy semmi nem volt igaz abból, amivel akkor riogatták az embereket – tette hozzá. 
 
A kormánypárti politikus kijelentette: üdvözlendőnek és megőrzendőnek tartják az ügyben mára kialakult nemzeti egységet.
Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy az állampolgársági törvény 2010-es módosítása tette lehetővé azt, hogy a határon túli magyarság is állampolgárságot igényeljen. Gyakorlatilag az Országgyűlés ekkor hajtotta végre az eredménytelen, de többségi akaratát tekintve a kettős állampolgárság kiterjesztését támogató 2004-es népszavazási döntést – mondta. 
 
A Fidesz frakcióvezetője rámutatott arra is, hogy a 2011-ben elfogadott új alkotmány ennek szellemében rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyar közösségek iránt. 
 
A kormány által támogatott autonómiatörekvések kapcsán megjegyezte, hogy Magyarország olyat kér a nemzetpolitikájában a határon túl élő magyar közösségek számára, amelyet az alaptörvény az itt élő nemzetiségeknek biztosít.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, a 2014-es országgyűlési választások egy évszázad után először ismét lehetővé tették azt, hogy a Kárpát-medencében és a világon máshol élő magyarok közösen döntsenek arról, hogy milyen Országgyűlés álljon fel. “Ilyen értelemben a 2014-es választás a magyarság közös ünnepe volt, és nem lesz ez másként jövőre sem, a 2018-as választásokon” – fogalmazott. 
 
Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, azt vallják, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ugyanakkor – mint mondta – meg kell állapítani, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt szocialista kormányfő, aki “a baloldalon ismét vezéregyéniséggé kezd válni”, újraindította magyarellenes kampányát, a szavazati jogot támadja. 
 
“A baloldal ezen része egyhelyben topog, és nemzeti kérdésekben még mindig képtelen arra, hogy meghaladja a régi rossz reflexeket” – fogalmazott, hozzátéve: pártja ezzel szemben az egymillió új állampolgárra erőforrásként tekint. 
 
Hidvéghi Balázs kijelentette: azért dolgoznak, hogy a 21. század a magyarok évszázada legyen a Kárpát-medencében, egy olyan évszázad, ahol a jövőt magyarok írják. 
 
Zsigmond Barna Pál, Újpest fideszes alpolgármestere, korábbi csíkszeredai főkonzul arról beszélt, hogy az állampolgárság elsősorban érzelmi kérdés a határon túli magyaroknak. Számukra egyfajta kárpótlást jelentetett a kettős állampolgárság a hosszú évek alatt elszenvedett sérelmekért.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ