Cover
Belföld
Galló Béla: A baloldalt nem az összefogás, hanem a széthúzás jellemzi
2017-12-1611:50
Baloldal, galló béla, összefogás
A baloldalon nagyon sok a bizonytalansági tényező, a koncepciótlan hozzáállás és ezzel a kormányzati munkára való képtelenséget sugallják a választóknak - mondta Galló Béla az ECHO TV Napi Aktuális című műsorában. A politológus szerint az MSZP megosztottságát példázza, hogy a párton belül érdekcsoportok vannak, akiknek az elképzeléseik különböznek, többek között a miniszterelnök-jelölt személyéről is. 

A sok érdekcsoport miatt előfordulhat az is, hogy ha Karácsony Gergely nem tudja beváltani jelenlegi koncepcióját, miszerint ő nemcsak az MSZP-nek, Együttnek és a Liberálisoknak, hanem egy szélesebb közösségnek akar miniszterelnök jelöltje lenni, akkor újabb kétségek merülhetnek fel a miniszterelnök-jelölt személyét illetően. Azzal, hogy Karácsony Gergely Gyurcsány Ferencnek adta a listán a harmadik pozíciót, ezzel Galló Béla szerint, csak előidézni tudják a 2010 előtti állapotokat, hiszen Gyurcsány, az MSZP-től csak szavazatokat tud elvenni, a bizonytalanok szavazatait biztosan nem tudja megszerezni.

A politológus elárulta, hogy valószínűleg közös lista és közös miniszterelnök sem lesz, hiszen Gyurcsány Ferenc jelezte, hogy a DK külön indul. Koordinált indulás csak az egyéni listákon lehetséges, viszont a kivitelezés itt is kérdéses.

A baloldali ellenzéki pártok nem néztek szembe a 2010 előtti problémákkal, ennek ellenére állandó napirendi ponton van a közös koncepció kidolgozása, mely Galló Béla szerint ily módon nem lehetséges, és ez az ellentmondás további problémákat generál. A baloldali összefogás célja maximum a kétharmad megakadályozása lehet. A politológus szerint a baloldali koalíció lehetőségei eléggé ingatagok.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ