Cover
Belföld
„Elveiket is feláldozzák a hatalom megszerzéséért”
2017-12-1408:12
A tűzzel játszik Heller Ágnes és Konrád György, amikor arról beszél, hogy az Orbán-kormány leváltása érdekében, akár a Jobbikkal is össze kell fogni – véli Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója, aki Napi aktuális című műsorunkban nagyon békétlen megközelítésnek ítélte azt, hogy vannak olyanok, akik a hatalom megszerzése érdekében bármit megtesznek, akár saját elveiket is képesek feláldozni. 
A magyarországi baloldalt és a magyarországi zsidóság Jobbikkal való összefogást szorgalmazó részét bírálta vasárnap esti Facebook-bejegyzésében Eli Hazan, az izraeli kormánypárt, a Likud nemzetközi igazgatója, aki úgy fogalmazott: szörnyű valósággá válhat a szélsőségesek koalíciója Magyarországon. Szerinte ezt a szövetséget olyan véleményformálók támogatják, mint Konrád György vagy a holokausztból élő Heller Ágnes. A balliberális filozófus minderre annyit reagált: Eli Hazan jobban tenné, ha nem kritizálna. 

Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója egyértelműen hatalmi szempontjai lennének egy technikai koalíciónak. Meglátása szerint a Heller Ágneséhez hasonló javaslatok pártolóit külön kell választani attól, hogy ők a zsidó közösség tagjai-e, vagy sem. 

Schwezoff Dávid úgy fogalmazott, kissé felháborítóvá teszi a kérdést, hogy amennyiben valaki zsidó identitással rendelkezik, ráadásul holokauszt-túlélő, akkor miért tud könnyedén „problémás” politikai mozgalmakkal szövetséget javasolni. A BZSH volt ügyvezető igazgatója szerint vannak kezdeményezések a Jobbikban, melyek a néppártosodásra utalnak, de nagyon sok olyan szimpatizánsa van, aki rasszista, antiszemita nézetet vall. Ugyanakkor Schwezoff fontosnak tartotta leszögezni, hogy itt nem Vona Gábor, a Jobbik elnöke szalad a baloldali értelmiséghez, hanem éppen fordítva. 

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA megtekinthető.

ECHO TV
A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA megtekinthető.

ECHO TV
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ