Cover
Külföld
A CDU/CSU vezetői tárgyalást ajánlanak a szociáldemokratáknak
2017-12-1406:21
A közös kormányzás lehetőségeinek feltérképezését szolgáló tárgyalások megkezdését ajánlották a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetői a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) szerda este Berlinben. 

A 2013 óta kormányzó nagykoalíció pártjainak vezetői 80 nappal a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után, szerda este tartották az első elnöki szintű megbeszélést az úgynevezett Jamaica-koalíció gondolatának bukásával megrekedt kormányalakítási folyamat újraindításáról. Angela Merkel, a CDU elnöke, Horst Seehofer CSU-elnök és Martin Schulz SPD-elnök, valamint a három párt Bundestag-képviselőinek vezetői a nagyjából kétórás találkozón nyilatkozatuk szerint "a kölcsönös bizalmon alapuló nyílt megbeszélést" folytattak. 

A CDU/CSU szövetség részéről kiemelték, hogy egy stabil kormány megalakítása céljából kezdeményezik a közös munka folytatásáról szóló előzetes egyeztetések elindítását az SPD-vel - tették hozzá. A szociáldemokraták pénteken, a párt elnökségi ülésén döntenek az ajánlatról. 

Az SPD-ben több szervezet és szárny ellenzi a nagykoalíció folytatását, arra hivatkoznak, hogy a baloldal és a jobboldal legnagyobb erőinek közös kormányzása csak a politikai színtér szélein elhelyezkedő tényezőknek hasznos, és a középen álló néppártok - a kormánypártok - hanyatlásának folytatódásához vezet. Ezért a napokban megjelent az a gondolat, hogy a nagykoalíció (Grosse Koalition - GroKo) helyett az úgynevezett együttműködési koalíció (Kooperationskoalition - KoKo) formájában vezessék tovább az országot. Ez azt jelentené, hogy a koalíciós szerződés csak néhány kiemelt ügyről, például a költségvetés összeállításáról szólna, és az összes többi kérdésben a Bundestagban folytatott vitákkal érlelnék ki a döntést. Így mindhárom kormánypárt jobban őrizhetné az arculatát, világossá tehetné, hogy milyen ügyek és megoldások a fontosak nekik. A CDU/CSU elutasította a felvetést, szerintük az SPD egyszerre akar kormányozni és ellenzéki politikát folytatni, ami nem lehetséges. A szociáldemokratáknak választaniuk kell, mert "a KoKo teljes mértékben no go" - nyilatkozott az ARD országos köztelevízióban Alexander Dobrindt, a CSU-s Bundestag-képviselők vezetője. A szeptemberi Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról, de a pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások november 20-án kudarcba fulladtak.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ