Cover
Belföld
Schwezoff Dávid: A baloldal és a Jobbik technikai koalíciója kizárólag a hatalom megszerzéséről szól
2017-12-1312:02
Szkeptikus a Jobbik arculatváltását illetően Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) korábbi  ügyvezető igazgatóját, akit egyebek között a Jobbik és a baloldalhoz kötődő, prominens zsidó személyiségek által erőltetett technikai koalícióról kérdezett a PestiSracok.hu. 
A magyarországi baloldalt és a magyarországi zsidóság Jobbikkal való összefogást szorgalmazó részét bírálta vasárnap esti Facebook-bejegyzésében Eli Hazan, az izraeli kormánypárt, a Likud nemzetközi igazgatója. Felidézte a Jobbik korábbi antiszemita kijelentéseit és cselekvéseit, és kifejtette véleményét, miszerint a Jobbik csak kifelé kommunikálja a megváltozását, de ez nem őszinte. Ezzel kapcsolatban Schwezoff Dávid elmondta: amely politikai alakulatoknál megjelenik valamelyik szélsőség, ott már utána nagyon nehéz kordában tartani a dolgok menetét. 
 
Bátorítanám a Jobbik vezetőiben és tagjaiban azokat a törekvéseket, amelyek visszafognák a Jobbik szélsőséges, antiszemita és rasszista részét, ezzel középre tolva a pártot; ez azonban nem azt jelenti, hogy elfogadható a párt részéről az a magatartás, mintha mi sem történt volna, és nem lett volna semmiféle, ilyen kifogásolható magatartás
– jelentette ki Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója.
 
A  BZSH voltügyvezető igazgatója arról is beszélt, hogy meglátása szerint  fő probléma az, hogy semmi más nem motiválja az egészet, mint a hatalom megszerzése. 
 
Érdekességnek nevezte, hogy nem a jobboldal húzódik balra, hanem a bal közeledik a Jobbikhoz. Felhívta a figyelmet, hogy a Spinoza Házban rendezett, sok bírálatot kiváltó beszélgetés ellenére Vona nem mond olyanokat, hogy össze kell fogni a baloldallal a Fidesz leváltásához, hanem a baloldaliak egy része szorgalmazza hangosan a Jobbikkal kötendő technikai koalíciót. A kérdésre, hogy ezek szerint a Fidesz fő bűne a baloldal szemében az-e, hogy hatalmon van, egyértelmű igennel válaszolt, hozzátéve, hogy a párt másik fő bűne a népszerűsége.

Forrás: PestiSrácok.hu
 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ