Cover
Belföld
Schmidt Mária: Aki nem áll be a sorba, azt tönkreteszik
2017-12-1107:23
Valaha az egész világon, így Magyarországon is sikerkorszak volt a liberalizmus, de a mostani posztliberalizmusnak ahhoz semmi köze. Itt már nem is liberalizmusról, hanem annak torz képéről van szó. Erről Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója beszélt az ECHO TV Bayer show című műsorának első adásában. 
Schmidt Mária szerint az értelmiségi elit az 1960-as évektől kezdve elfoglalta az összes olyan pozíciót, amely a véleményformálás eszközeivel rendelkezik. 
Ők ülnek az egyetemeken, ők képzik ki a diákokat, ők írják a cikkeket, ők a szakértők, belőlük lesznek a politikusok, a politikusok nekik akarnak megfelelni (…) ez az egész elit gyakorlatilag egymás foglyává vált, és nagyon kevesen vannak, akik kimerészkednek ebből
– jelentette ki a történész. 

Schmidt Mária felhívta rá a figyelmet, hogy valamit muszáj lesz lépni, mert meglátása szerint egyre nagyobb a különbség a valóságot megélők és a megmondóemberek teremtette virtuális világ között. 

A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint világunk eljutott oda, hogy a kommunikáció teljes ellehetetlenítése történik. Példaként hozta fel a szexuális zaklatási ügyeket, amelyre az jellemző, ha a véleménydiktatúra mond valamit, akkor az ellen semmilyen más álláspont nem foghadható el. Schmidt Mária kiemelte: a kommunikáció ellehetetlenítése a totális diktatúrák sajátossága, s aki nem áll be a sorba, vagy mást mond, azt kirúgják és meghurcolják. 

A Bayer show első adása teljes egészében IDE KATTINTVA megtekinthető
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ