Cover
Belföld
Alapjogokért Központ: Abszurd a Magyarország ellen kezdeményezett kvótaper
2017-12-1112:35
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában abszurdnak nevezte az Európai Bizottságnak azon lépését, hogy az Európai Bíróság elé állítja Magyarországot a kötelező betelepítési kvóta elutasítása miatt.
Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint ezzel a lépéssel az Európai Bizottság nagyon nehéz helyzetbe hozta az Európai Bíróságot. A stratégiai igazgató szerint nehéz lesz olyan indoklást találni, hogy a bíróság, a kötelező betelepítési kvóta miatt marasztalja el Magyarországot, amelynek a végrehajtási hatálya szeptemberben lejárt. Amennyiben a bíróság elmarasztalja hazánkat, a döntés végrehajtását akkor sem tudja elérni. 
Arról is szólt: az Európai Parlament belügyi, állampolgársági jogi és igazságügyi (LIBE) bizottságának a magyarországi demokrácia helyzetét vizsgáló múlt csütörtöki meghallgatásán kiderült, hogy alapvető világlátási különbség van képviselők és képviselők, valamint képviselők és kormányok között. 
Az egyik oldalon Soros által támogatott szervezetekkel szimpatizáló politikusok és civilek vannak, akik úgy gondolják, hogy a migráció jelenti a megoldást az Európai Unió problémáira. A másik oldalon pedig azok állnak, akik szerint a migráció veszélyezteti Európa gazdasági és kulturális jövőjét, ami ellen a közös fellépés a megoldás
– hangsúlyozta Kovács István.
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ