Cover
Belföld
Karácsony Gergely tagadja, hogy tárgyalt az MSZP-vel
2017-12-0822:14
Karácsony Gergely, Szigetvári Viktpr
Kidobta a választási együttműködésből Szigetvári Viktor Karácsony Gergelyt, miután megtudta, hogy a Párbeszéd társelnöke arról tárgyalt az MSZP-vel, hogy a szocialisták miniszterelnök-jelöltje legyen. Zugló polgármestere tagadja a híreket.
Meglehetősen ingerülten közölte Szigetvári Viktor péntek reggel az ATV-ben: felbomlott az eddigi, Karácsony Gergely vezette Párbeszéddel megkötött szövetség. 
Az Együtt választmányi elnöke elmondta: Karácsony Gergely arról tájékoztatta őket, hogy kapott egy ajánlatot a szocialista párttól és már nem hisz abban, hogy az Együtt és a Párbeszéd szövetsége sikeres lehet a jövő évi választásokon. Az Együtt választmányi elnöke úgy fogalmazott: a langyosokat kiköpi a Jóisten, szerinte ez történt Karácsony Gergellyel is. 

Karácsony Gergely csütörtök este még tagadta, hogy tárgyalt a szocialistákkal. Pedig információk szerint Molnár Gyula és Karácsony Gergely egy olyan választási együttműködésről egyeztettek, amelynek értelmében a Párbeszéd társelnöke lenne a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt és a két párt közös listán indulna, cserébe pedig egy Párbeszéd-frakció is alakulhatna az Országgyűlésben. A MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó kérdésünkre nem cáfolta, hogy Karácsony Gergellyel folytatnak megbeszéléseket, de erről mint mondta, döntést csak a kongresszus hozhat. 

A DK és a szocialisták Botka László távozása után folyamatosan tárgyalnak, egyeztetnek, megállapodni azonban eddig sem a közös egyéni jelöltekről, sem a közös listáról, de még a közös miniszterelnök-jelöltről sem tudtak. Gréczy Zsolt szavaiból ítélve a DK nem is hajlandó támogatni egy közös miniszterelnök-jelöltet, így Karácsony Gergelyt sem. 

Karácsony Gergely MSZP-s miniszterelnök-jelöltségét nem először szellőzteti meg a sajtó, Botka László távozása után ugyanis Molnár Gyula pártelnök rögtön megkereste a Párbeszéd társelnökét és felajánlotta neki a jelöltséget. 
 

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ